Jelenlegi hely

„Egyre több a tehetség!" - ezzel a gondolattal indítjuk útjára Gyermek Akadémiánkat!

Digitális korunk újrarendezi a tanulás – tanítás egyes értékeit, és ami még ennél is fontosabb, gyermekeink képességeit is.


Miért akadémia?

A Gyermek Akadémia elnevezés az értelmezésen túl a megkülönböztetésünkre is szolgál. (Kaposváron sok jó állami és civil szervezet foglalkozik gyermekek fejlesztésével.)

Akadémiák a 17. század óta ismertek. Az akadémia olyan iskolát jelent, ahol egy meghatározott témában (pl. festészet, irodalom) közös alapelveket elfogadó emberek alkotnak egy társaságot, közösséget. Mi ezt az „iskolai” formát szeretnénk a továbbiakban alkalmazni, a hagyományos iskolarendszeren kívül, főként a délutáni órákban.

Induló akadémiánk alapelve régi-új gondolat! Minél több időt, és lehetőséget szeretnénk biztosítani a gyermek "semmi mással" nem helyettesíthető tevékenységének: a játéknak.

Helyszínül olyan dinamikus, 21. századi környeztet alakítottunk ki, ahol az évszázadok óta ismert és elismert táblajátékok, mint a sakk, a mancala, a koridor, abalone stb., illetve korunk okos eszközei, mint a micro-bitek, Minecraft építő játék, és STEM (nemzetközi pedagagógiai szóhasználatban a természettudományos, informatikai, technikai, matematikai, és művészeti területek) kellő egyensúlyba kerülhetnek egymással.


Miért a táblajátékok?

A megváltozott kulturális környezetben az írásbeliség elsődlegessége - neuropszichológiai kutatások alapján -, eltolódik a téri-vizuális képesség robbanásszerű fejlődésének irányába.

Olyan új képességstruktúrákat kell kialakítanunk gyerekeinknél, amelyek képessé teszik őket az állandó változások lekövetésére, a bizonytalanság tűrésére, az élethosszig tartó tanulás kihívásaira, a problémák megoldására, az érzelmi intelligencia fejlesztésére, erkölcsi, és morális normák kialakítására. Nézetünk szerint a táblajátékok a valóságot, az életet szimulálják, a játék eszközeivel.

A játék kreatív tevékenység, elgondolkodtat, tanít, feszültséget old, szórakoztat, erkölcsi értékeket közvetít. Ha a játszmát, a partit most el is vesztetted, a következőben lehetsz te a nyertes!  Vagyis olyan az életünk, mint egy jó koridor játék, ahol a partner olyan útvonalakat, lehetőségeket állít, hogy a szabad, és járható utat csak igen komoly előrelátó gondolkodás után, stratégiai gondolkodás kialakításával találhatjuk meg. Vagy egy élvezetes abalone játszma, ahol a golyók (mondhatjuk a csapat) együttartása a győzelem, a cél elérésének a záloga. És ott van még egy jó sakkjátszma, mikor vezéráldozat után is sikeresen  mattoljuk ellenfelünknek, vagyis elérhetjük a célunkat.


Miért az okoseszközök és a digitális játékok?

Ma már lehetetlenség életet szervezni, tanulni, írni számítógép, illetve okoseszköz nélkül. Mi nem tanítjuk az informatikát, hanem alkalmazzuk, a gyerekek számára oly kedves tevékenységgel, a Minecraft építőjátékkal. A már említett téri – vizuális képességek ugrásszerű változásait kihasználva, olyan helytörténeti ismeretek megszerzését illetve rendszerezését célzzuk meg, amely során játékosan, korszerű módon jutnak ismerethez és tudásanyaghoz a kurzusok résztvevőit.


Miért a STEM ?

A természettudományos, informatikai, technikai, matematikai területek kiemelten fontos szerepet kapnak akadámiánkon.

A közös munka során kiemelkedő képességeket, motivációt mutató gyermekek számára tehetséggondozó programunkat, három korosztály és tematika szerint egymásra épülő szinten valósítjuk meg.

Akadémiánk kurzusai között a hagyományos iskola-előkészítő foglalkozások is indulnak. Ezeket szintén egyedülálló módon, modulokra bontva is elérhetővé tesszük.

  • "Kaposvárcraft "városfelfedező, és minecraft kurzus
  • Iskolaelőkészítő kurzus, iskolaelőkészítő modulok
  • Cirka-firka grafika (grafomotoros készségek fejlesztése)
  • Mozgásfejlesztés (téri - síkbéli tájékozódás, alaklátás- formaállandóság, sorrendiség fejlesztése)
  • Számolás, és olvasás elsajátításához szükséges látási, - hallási, mennyiségállandósági készségek fejlesztése
  • Táblajátékok kurzus

A kurzusok március 20-ától indulnak.
Jelentkezzetek MOST!

Elérhetőségeink:

Tel.: 06 20 501 7110
E-mail: katagoston@gmail.com
www.masikiskola.org/gyermekakademia/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.
Ugrás az oldal tetejére