Jelenlegi hely

V. Kaposvárimami Családi- és Információs Nap - HARMÓNIA & EGYENSÚLY összefoglaló

Az idei rendezvényünk középpontjában a testi-lelki egyensúlyunk, belső harmóniánk megteremtése állt.

A résztvevők az elméleti ismereteken túl, könnyen elsajátítható, a mindennapokban használható eszközöket sajátíthattak el workshopjainkon, mindeközben a gyerekek is remekül szórakoztak a nekik szánt programokon.

Kovács Klaudia Éva előadásán megtudhattuk, hogy kerülünk harmóniába testben és lélekben, majd a pilates és jóga workshopokon ezeket gyakorlatban is elsajátíthattuk.

 

 


 

A Bani's to go egészséges ételeit kóstolhatták meg a látogatók.


 

Mindeközben a gyerekek Törpjógán vehettek részt Grófné Szerecz Diána vezetésével.

 


 

Kézműveskedés és játszóház várta a kicsiket és nagyokat.




 

Sebők-Szalma Adrienn előadásán megtudhattuk, hogy pár apró trükk segítségével hogyan találjuk meg és hozzuk elő a bennünk rejlő szépséget.

 
 

Dr. Farkasné Nagy Gabriellával Zeneterápia a mindennapokban workshopon vehettünk részt.

 
 

A "Mivel lepném meg anyukámat?" rajzversenyünk díjátadója.

 
 

A Photo Emporio jóvoltávól a gyermekek őszi témájú mini fotózáson vehettek részt.
(További képekért érdeklődni a Photo Emporio Facebook oldalon, üzenetben lehet)

 


 

A látogatók ayurvédikus gyógyító masszázst próbálhattak ki ingyenesen.

 
 

A nap szórakoztató, interaktív Hangolda koncerttel és a Juhos együttes táncházával zárult.





 


 

Mindenkinek köszönjük a részvételt!
Tartsatok velünk a legközelebbi Családi Napunkon is!

 

A rendezvényen a fotókat a Photo Emporio készítette.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére