Jelenlegi hely

Rúdfitnesz gyerekeknek? Miért ne!

A rúdfitnesz az elmúlt évek egyik legnépszerűbb sportja, amely az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódít a gyerekek körében is. Igaz ugyan, hogy kortól, nemtől, alkattól és előképzettségtől függetlenül bárki számára alkalmas sportág, a legnagyobb sikereket mégis azok érik el, akik már gyermekkorban elkezdenek foglalkozni vele.

 A junior órák a gyerekek szokványos mozgásformáin alapulnak, és az foglalkozásokon az életkori sajátosságokat figyelembe véve tanítjuk meg a sport alapjait, melyet később akár versenyszerűen is űzhetnek.


A rúdsport immár két éve hódít Kaposváron is, ez idő alatt a város első rúdsport stúdiója, a Chameleon Poledance tanítványai több alkalommal is megmutatták tudásukat országos és nemzetközi versenyeken, valamint helyi fellépéseken, bemutatókon. A csapat jelenleg az XL-Fittleszben edz, ahol lehetőség van csoportos és egyéni órákra kezdő és haladó szinten egyaránt; szeptembertől pedig a hétfő délutáni kezdő felnőtt csoport mellett elindul a junior rúdfitnesz oktatás is.

A rúd… sport?

Nagyon fontos mindjárt az elején különbséget tenni a különböző ágazatok között. A rúdfitnesz, vagy rúdsport egy sportág, amelynek szabályrendszere hasonlít sok más sportéhoz (pl. torna, ritmikus gimnasztika, fitness, aerobic), rendeznek belőle Európa- és Világbajnokságot, valamint számos kisebb nemzeti, nemzetközi versenyt; ezen tevékenységeket a Nemzetközi Rúdsport Szövetség (IPSF) fogja össze. Emellett létezik a pole art, azaz rúdművészet, amely a sportelemek vegyítése a művészi kifejezőerővel, tehát szabályaiban leginkább a műkorcsolyához hasonlítható. Itt a hangsúly a színészi képességeken, a történetmesélésen van, ezeket a versenyeket általában színházakban rendezik. Emellett természetesen létezik a bárok világát idéző exotic poledance is, amely azonban – a hiedelmekkel ellentétben – egyáltalán nem egyezik meg azzal, amit a rúdsport stúdiókban oktatnak. A műfajok tehát nem összekeverendők, és a Chameleon Poledance – a legtöbb magyar stúdióhoz hasonlóan – a rúdsport képviselője.

Miért jó ez a gyerekeknek?

A gyerekkor természetes velejárója a kúszás-mászás, lógás, csimpaszkodás a fákon, mászókán, vagy akár a szülőkön is – miért lenne tehát más egy rúdon tenni ugyanezt? A rúdsport ebben a korban a gyermekek természetes mozgásigényére épít, felhasználja az általuk ismert és szeretett mozgásformákat az edzések során, miközben fejleszti a mozgáskoordinációt, hangsúlyt fektet a finom, precíz mozgásokra, és tudatosan terheli a test mindkét oldalát, ellensúlyozva a jobb- illetve balkezességből adódó féloldalasságot. Az iskolába kerülve a gyerekek naponta több órán keresztül csak ülnek, és sokszor ez otthon sincs másképp – a rúdsport viszont megmozgatja a hosszadalmas ülés során merevvé vált izmokat, és a gravitáció által jótékony hatást gyakorol a gerincoszlopra.

Szeptembertől minden szerdán az XL-Fittleszben!

További információ itt.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Ugrás az oldal tetejére