Jelenlegi hely

Először lesz Duna-átúszás Budapesten - Jön a II. Budapest Urban Games

A második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül először rendeznek hivatalos Duna-átúszást Budapesten, szeptember 2-án. A szervezők tájékoztatása szerint a rajt a pesti alsó rakparton, a Szabadság híd alatt, a cél pedig a budai oldalon, a Műegyetem előtt lesz.

Július 3-án a reggeli órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság engedélyével négy szervező sikeresen végrehajtotta az átúszás próbáját."Kevesebb mint tíz perc alatt átértek, a víz kellemes, 22 fokos volt és a sodrással egyáltalán nem akadt gond a körülbelül 330 méteres távon" - nyilatkozta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke megerősítette, hogy a hidak közötti területeken örvény nem található, a sodrás a jelenlegi vízállás mellett minimális, így az úszók mindenféle nehézség nélkül teljesítették a távot. "Hasonló körülmények között úszhatnak majd azok is, akik a szeptemberi megmérettetésen indulnak" - hangsúlyozta.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az átúszás csak szervezett formában, engedélyek birtokában, a rendezvény keretein belül, megfelelő mentési kapacitás mellett kivitelezhető, ezek nélkül szigorúan tilos és életveszélyes.

"A Budapest Urban Games célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. Idén a Duna-átúszás mellett grundfoci-bajnokság, futás és street workout várja a városlakókat" - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni augusztus 1-től lehet.

Változtassuk sportpályává a fővárost!

A Budapest Urban Games (BUG) a Budapest Főváros Önkormányzata és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által szervezett rendhagyó sporteseménye. Célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása.

PROGRAMOK ÉS HELYSZÍNEK:

BUG I. Duna-átúszás

Korhatár: 18+

BUG Grundfoci bajnokság

Grund foci érzés felelevenítése, bajnokság 3+1 fős csapatok részére.
Helyszín: Műegyetem rakpart - BME rakpart

BUG Street workout párbaj

Haladó FREESTYLE és amatőr ERŐNLÉTI megmérettetés
Helyszín: Citadella

BUG Futás - Legszebb Kilátó kör

Helyszín: Citadella

A BUG eseményen sportszerető amatőrök mérik össze erejüket a város különböző pontjain, melyeket eddig elsősorban kikapcsolódásra, vagy közlekedésre használtunk, legyen az egy ikonokis, turisztikai látványosság, forgalmas csomópont vagy éppen a Duna. A szervezők szeretnének elindítani egy új, városi sportszemléletet, építeni egy sportszerető közösséget.

Az egyes versenyek szakmai előkészítését és lebonyolítását profi sportközösségek végzik, a városi kereteket a BUG szakmai csapata biztosítja. Az, hogy mennyire pezseg majd a város a szurkolástól az a városlakókon múlik!

A versenyek időpontja: 2017. szeptember 2. szombat 8 és 20 óra között.

További információk

Forrás: budapest.hu, budapesturbangames.hu​

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére