Jelenlegi hely

Azon a hídon átkelni ami épp előttünk van.

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

A befektetett energia megtérülését jelöltem volna másodikként. A kisfiam 3 éves kora óta hagyományos és alternativ fejlesztések sorozatán vett (vesz) részt (pervaziv fejlődési zavarral diagnosztizálták). Ennek köszönhetően idén szeptemberben integrált közösségben kezdhette meg tanulmányait, ez nagyon nagy eredmény és öröm az egész családnak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Mint a legtöbb gyerek ő sem igazán mesél a napközben történt dolgokról, mi pedig égünk a vágytól, hogy akár egy apróságról, vagy bármiről ami történt vele (jó vagy rossz) legalább néhány szót mondjon.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A honlapra feltett videóból kiderül, a szülők többsége mennyire elégedett volt a tréningen szerzett tudással, mennyire megváltozatta pozitiv irányba a gyerekkel való kapcsolatot, milyen sokat segitett adott szituációkban a mindennapokban. Nagyon szeretném, ha férjemmel együtt mi is úgy tudnánk nevelni a fiúcskánkat, hogy azt maximálisan kamatoztathassa most és felnőtt korára.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Széthagyja a játékait, ruháit, egyéb holmiját? Mindennapos problémának tűnik, hogy nekünk, szülőknek kell rendet tenni utána? Tapasztalat hogy gyermekünket a legnagyobb nehézségek árán – vagy még úgy sem – tudjuk rendre szoktatni. Tippek az életkornak megfelelő, helyes módszerek alkalmazásához.
Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Ugrás az oldal tetejére