Jelenlegi hely

Egy napra minden gyerek tűzoltó lehet: Gyermeknapi programok Somogy megyében

Rengeteg kisgyermek álma válhat valóra a hétvégén, hiszen a katasztrófavédelem idén is megnyitja a tűzoltószertárak kapuit a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából, immár harmadik alkalommal. Ezúttal az ország 283 pontján várják a tűzoltók a gyermekeket és minden érdeklődőt. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett önkormányzati tűzoltóságok és önkéntes tűzoltó egyesületek is fogadják az érdeklődő közönséget.

Az elmúlt két évben hatalmas érdeklődés mellett zajlott a katasztrófavédelem gyermeknapi rendezvénye, az ország különböző tűzoltószertáraiba összesen több tízezren látogattak el. A tűzoltók „munkahelye” az egyik legspeciálisabban kialakított környezet, ahova csak ritkán juthatnak be látogatók. Most vasárnap azonban bárki megtekintheti a tűzoltógépjárműveket, a tűzoltók különleges felszereléseit és bepillantást nyerhetnek a nem mindennapi hivatást gyakorlók életébe.

 

Az egyes helyszíneken más és más programmal készülnek a tűzoltók, azonban próbariasztást és villogó, vagy szirénázó tűzoltógépjárműveket mindenhol láthatnak az érdeklődők. A helyszínek ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogathatóak délelőtt 10 órától délután 16 óráig. A laktanyák mellett ingyenes látogatható a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és vidéki kiállítóhelyei is.

 

Kaposvár HTP Kaposvár, Somssich P. u. 7. 
Kadarkút ÖTP/ÖTE Kadarkút,  Petőfi u.6. 
Igal ÖTE Igal, Szent István u. 107. 
Szentbalázs ÖTE Kaposhomok 13.30-15.00, Szentbalázs tűzoltószertár 15.00-17.00
Somogyjád Kossuth L. u. 42.( Polgármesteri Hivatal) 
Nagybajom Nagybajom, Vásártér u. 1. 
Bodrog Bodrog, Kossuth L. u. 54 (Polgármesteri Hivatal)
Törökkoppány Pénteken helyben, Szombaton 10.00-12.00 Értény, 13.00-14.00 Koppányszentlászló
Nagyatád HTP Nagyatád, Szt. Flórián tér 1.
Mike ÖTP Mike, Zrínyi u. 2/A
Berzence ÖTE Berzence, Virág u. 2.
Bolhás ÖTE Bolhás, Szabadság tér 1/A
Csurgó ÖTP, Reményi Samu ÖTE Csurgó, Baksay u. 6/B
Balatonkeresztúr ÖTE Balatonkeresztúr, Ady u. 52.
Fonyód ÖTE  Fonyód, Fő u. 19.
Kéthely ÖTE Kéthely, Dózsa Gy. u. 1.
Somogyvár ÖTE Somogyvár, Kaposvári u. 2.
Szőkedencs ÖTE Szőkedencs, Fő u. 37.
Balatonszentgyörgy ÖTE Balatonszentgyörgy, Csillagvár
Nagyszakácsi ÖTE Nagyszakácsi, Kossuth u. 142.
Böhönye ÖTE Böhönye, Bethlen G. 33.
Böhönye ÖTP Böhönye, Fő u. 45.
Marcali HTP Marcali Árpád u. 10
Siófok HTP Siófok, Somlay A. u. 3.
Tab Önkormányzati Tűzoltóság Tab, Kossuth L. u. 148/a
Balatonboglár-Balatonlelle Önkormányzati Tűzoltóság Balatonboglár, Klapka Gy. u. 9.
Barcs HTP Barcs, Béke u. 81.

forrás: somogy.katasztrofavedelem.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére