Jelenlegi hely

Kell a nőnek kimenő? Terézanyu Pályázat 2016

Minimális időt fordítunk magunkra mi, magyar nők, és a fontossági sorrendünk legvégén sem lehet más, mint mi magunk. Ezt derült ki a Richter Gedeon Nyrt. Nőnek lenni jó programja keretében végzett kutatásából, és ez ihlette az idei Terézanyu pályázat témáját.

A megkérdezettek többsége szerint kimondottan jó nőnek lenni, harmaduk azonban nem így érzi, amit főként a leterheltséggel magyaráznak.

Te hogy vagy ezzel? A tavalyi pályázatok arról árulkodnak, hogy a számtalan területen történő helytállás miatt szinte minden nő kimerült és fáradt.

Mit jelent számodra a kikapcsolódás? Mennyi időt szánsz önmagadra? Mire vágysz leginkább? Neked kell, kellene kimenő? Ezekre a kérdésekre keressük a választ őszinte történeteiteken keresztül. Jó szokásunkat megtartva az idén sem csak a rózsaszín happy endekre, sikersztorikra vagyunk kíváncsiak, érdekel minket a megoldáshoz vezető út is, vágyaitok, kétségeitek, a beteljesülés nehézségei, vagy éppen annak lehetetlensége.

Az egyéni történetek mellett várjuk történeted, ha egy közösséghez csatlakoztál, vagy netán te magad hoztál létre egyet, hogy együtt, egymást támogatva teremtsétek meg magatoknak a feltöltődést.

A 3 díjazott közösségi történetből filmet készítünk, melyet a nagyközönségnek is bemutatunk, a díjazott egyéni írások számára pedig megjelenési lehetőséget biztosítanak a wmn.hu és Nők Lapja Psziché felületein.

Írd meg tehát személyes történetedet magadról vagy közösségetekről egyes szám elő személyben, maximum 5000 karakter terjedelemben, és töltsd fel a www.terezanyu.hu oldalon 2016. március 20-ig.

A díjazott pályaműveket a zsűri tagjai, azaz Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta író, Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, és jómagam, Rácz Zsuzsa író választjuk ki.

Most feltöltöm a pályázatomat!

 

forrás: terezanyu.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére