Jelenlegi hely

Busó hagyomány gyermekeinknek...a hétvégén Mohácson jártunk és telet űztünk!

A többszáz éves hagyományokat követve idén is eltemetik a busók a telet Mohácson, pontosabban 2018. február 8-13. között különleges programokkal és élményekkel várnak mindenkit.

Két éve úgy hozta a sors, hogy meg voltam hívva Pécsre az új Imami honlapok ünnepélyes átadására és ha már ott voltunk, gondoltuk elmegyünk és pár percre bekukkantunk Mohácsra.

Még csak álmomban sem gondoltam, hogy ez egy ekkora rendezvény, egyszerre félelmetes, és pezsdítően izgalmas, igazi hamisítatlan karneváli hangulat. Idén sem fogjuk kihagyni, főként, hogy akkor gyerekek nélkül voltunk és most muszáj lesz idén őket is elvinni. 

Kedvcsinálónak szóljon egy kis régi kitekintő a mohácsi busójárásunkról:

A farsang ideje, vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tart. Ilyenkor a nagyobb téli munkák már befejeződtek, a disznóvágás is lezajlott, a lakodalmak is elmúltak, a tavaszi földmunkák ideje még nem jött el. Így ez volt a legalkalmasabb időszak az ünneplésre, vigasságra, táncra. A busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság.

Az első és legelterjedtebb magyarázat szerint a téltemetés, a télűzés volt a célja. A mohácsiak a főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét. 


Ám ekkor is örök kérdés marad, hogy valóban elűzték-e a hideget?

A busójárás egy népszokás, a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi alakoskodása. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
 


A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.


Fotó: Zalavári Veronika

Mohácson az egész család beöltözik, anyuka és a kislányok lefátyolozott arcú nőknek lakodalmas viseletbe vagy éppen boszorkánynak hatalmas nagy orral beöltözve visonganak, a kisfiúk apjukkal bújnak a hagyományt követő búsó jelmezbe.


Egy gyermek busó öltözete:


 

Ha megtetszett a busók világa a következő busójárásra vidd el a családod!  Időpontért és történelmükért kattints ide.

Írta: M.Mariann - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére