Jelenlegi hely

Pénteken sárgabarack vásár a Marázplastnál

Bár sokéves hagyományról van szó, idén nagyon berezgett a léc. Amikor a természet tavasszal kijátszotta a fagy kártyát, a zabszem beköltözött minden lekvaristának abba a bizonyos testnyílásába. Vajon hasznát vesszük idén a boszorkánykonyhafelszerelésünknek? Vagy csak egy üres polc őrzi majd a spájzban a 2025-ös baracklekvár helyét?

A jó hír az, hogy az időjárás kegyetlen volt ugyan, de nem elég alapos. A kajszi termés nagyobbik részét valóban abortálta, de hagyott valamennyit azoknak, akik komolyan gondolják. A túlélőket pedig csinos és ízléses, 5 kg-os farekeszekben lehet majd megvásárolni.

A jó hírből következik a rossz: ami megmaradt, az ettől nem lett olcsóbb. Konkrétan:

• a barack ára 1299 Ft/kg
• egy rekesz ára 6495 Ft

Igen, ez mellbevágó. Forintra pontosan a tavalyi ár duplája. De bármennyire szeretjük is mindenhatónak érezni magunkat, a mezőgazdaságban még mindig az időjárás osztja a lapokat. És 2025-re ezeket osztotta.

Ezzel együtt teljesen biztos, hogy a barack ilyen áron is elfogy majd. Mert a drága baracklekvár sokkal jobb, mint a semmilyen.

Aki elszánta magát a befőzésre, annak pénteken érdemes a korán érkezés erényét gyakorolnia, hiszen kiszámíthatatlan, mikor válik a teljes mennyiség múlt idejűvé.

Még egy érv a befőző bajnokok számára: a Marázplast nemcsak a belevalót kínálja. Hanem gyakorlatilag mindent, amire szükség lehet ahhoz, hogy végül a lekvár a spájzba költözhessen. Befőttesüveg minden méretben, dzsemfix, tartósítószer, lekvártölcsér, lábas, fakanál, celofán. Az egyetlen hiányzó összetevő a lelkesedés. Ha lehetne boltban kapni, a Marázplastnál ez is lenne. Így marad a minden más: a szemet gyönyörködtető választék, a barátságos árak és a munkatársak kedvessége, segítőkészsége. Minden, ami miatt a Marázplast Kaposvár kedvenc áruházává vált.

Marázplast - A háztartás 1000 arca
marazplast.hu

- KAPOSVÁRIMAMI -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére