2020. május 10.
Reggel, mikor kinéztem az ablakon, kétszer is meg kellett nézzem az órán az időt
Már reggel fél 7-kor beragyogott a nap mindent.
Csodás jókedvem kerekedett.
De gyorsan visszazökkentett a valóságba a három lurkó.
Tegnap a szomszéd néni megkért, hogy hozzak neki a piacról palántákat, így felvettem a karantén-jelmezt: maszk, kesztyű és indultam is.
Nem kis meglepetésemre rengetegen voltak kint. Hatalmas választék volt mindenféle palántából. Kertbarátok mennyországa. Jól el is csábultam és így magamnak is vettem egy jó pár palántát.
Hazatérve be is ültettem őket.
Utána indult a hétvégi házimunka-kertimunka program.
Maradék felhasználásból viszont lassan tényleg baromi jó leszek!
Az elmúlt hetekben szinte alig végezte maradék étel a kukában!
Ma is gazdaságos-vendéglőst játszottam.
A tegnapi zöldséges csirkeragulevest leturmixoltam, felöntöttem tejszínnel és máris kész a zöldség krémleves, bele szárított kenyér kocka került.
Másodikként a hús mellé újra-köret volt.
A tegnapi krumplipürét összedolgoztam egy tojással és pici vajjal. Gombócokat formáztam belőle és olajban kisütöttem. Kész is lett a krumplifánk.
Úgy esett a nagy eset, hogy délután alkalmam volt semmit-se-csinálni legalább 20 percen keresztül.
Kimentem a kertbe, lefeküdtem a fűre és csak bámultam a felhőket. Zen a maximumon!!!
A mai nap zárásaként pedig egy pohár bor és egy film van betervezve édes kettesben! - ha a gyerekek is úgy akarják!
2020. május 11.
Imádom a májust és azt, hogy ilyenkor mennyi időt lehet kint tölteni a kertben.
Ha van mazochista-(karantén)-kerti-munka, akkor az a juharfa lehulló termesének az eltakarítása. Ez a pörögve hulló termés mindenhol ott van, szünet nélkül repked a kertünkben.
Ezeket a kis repülő átkokat összeseperni olyan, mint hóesésben havat lapátolni. Bár a hó megteszi azt a szívességet, hogy egy bizonyos idő után elolvad és eltűnik. Ezek a kis mocskok sajnos erre nem hajlandók. Ezért ilyentájt úgy néz ki az udvaruk (és az utca előttünk) mintha kötelező módon valaki minden négyzetcentimétert be akarna vonni barna kis konfettikkel.
Csak ma háromszor gereblyéztem, sepertem össze őket. De – most néztem ki az ablakon – olyan, mintha semmit se csináltam volna.
Igen, tudom, akkor minek szórakozok velük ennyit. Nos, ezek a kis drágaságok istenien beleveszik magukat a magaságyásba, az eper közé, a fűbe, a homokozóba, a járda kövei közé, a virágágyásba és még ki tudja hová. Ereszről, tetőről nem ejtek szót – azt az uram takarítja, legyen neki is öröme benne!
Holnapra lehűlést jósolnak és esőt. Amilyen az én formám, lehűlés lesz, eső nem. Pedig az nagyon kéne. A közeledő frontnak hála olyan mintha egész nap egy század katonaság gyakorlatozna a homlokom alatt. Isteni érzés. Gondolom nem vagyok egyedül.
Remélem a front nem – vagy csak alig – lesz befolyással a gyerek(ek) alvására, mert egy ilyen nap után, amit Sziszüphosz sem biztos, hogy átvállalt volna, rám fér(ne) a pihenés.
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges