Gyermeknevelés

„A világ szörnyű hely. Ezért költöztünk ki egy zalai zsákfaluba – hogy a gyerekeinknek minél később kelljen szembesülni azzal, mi is történik odakint.” Ezt a mondatot egy ismerős anyuka fogalmazta meg nemrég, miután második gyerekük születése után a fővárosból szó szerint elmenekültek vidékre. De vajon hogyan hat a burokban nevelés a gyerekre?

A hideg téli idő és a havazás beköszöntével jó móka angolul hóval, havazással kapcsolatos dalokat énekelni, s közben mozogni, táncolni. Ezekből a havas dalokból gyűjtöttem egy csokorba dalszöveggel, videóval együtt a vidám angolozáshoz!

Ellenőrző, digitális napló, és mindenféle értesítő, bizonyítvány. Remélhetőleg nem a család réme az első félév vége felé. Ha akarjuk, ha nem, a gyerekek munkáját valamilyen módon értékelik az iskolában.

Közeleg a pillanat, amikor ott állunk majd az előtt az ajtó előtt, ahol beíratjuk piszén pisze kölyökmackónkat az iskolába. De mennyi minden történik még addig! Mennyi mindent át kell gondolni! Csupa jó tanács, és jobbnál jobb ötletek, lehetőségek veszik körül a szülőket. Ezek között eligazodni, jól dönteni nem könnyű.

Ez egy megtévesztő kérdés lehet! A tanulás már születés előtti időszakra visszanyúlik.
Szülők ezreihez hasonlóan első hallásra talán te is szkeptikusan állsz a témához.

A cigány népcsoport több évszázada él hazánk területén. Helyzetükre a peremre szorultság jellemző és a többségi társadalom tagjainak előítélete rendszeresen megbélyegzi őket. Riportom célja, hogy egy pillantásra betekintsünk életükbe, ezáltal talán többet megértve viselkedésükből, szokásaikból. 

Az elmúlt két népszámlálás közötti tíz évben a népesség számának csökkenése mellett a családok száma is visszaesett, méghozzá nagyobb mértékben, mint a lakosság lélekszáma. – tudható meg a ksh. hu-ról.

Lovas Antal és Lovasné Felföldi Kinga öt gyermeket nevel. Kingát kérdeztem a nagycsalád élményéről, a jól működő család titkairól.    

Minden évben nagy a sürgés-forgás, készülődés ilyen tájban. Egyáltalán nem bánom, hogy én két helyen is készülődhetek. Lánykáim és kis tanítványaim is lesik, mikor milyen meglepetés vár rájuk. 

Ülök a kocsiban, vezetek, a gyerekek mögöttem bekötözve csendesen szemlélik a suhanó nagyvilágot – az anyaság áldott pillanatai ezek – amikor is forgalmi helyzet adódik. Egy gyors infarktus után, egy agyvérzés közeli állapotban kicsúszik a számon, egy csúnya szó. Olyan közepesen csúnya.
 

Szülőként és pedagógusként is fontos számomra, hogy mit esznek a gyerekek az iskolában. Mostában sokat lehet erről is olvasni, hiszen mindenkit érdekel a téma.

Furcsa ez a kettősség, ami a változás körül van. Egyrészt, mindenhonnan árad felénk a változás magasztalása, nem győzik az okosok eleget hangoztatni, hogy a változás jó, a változás kell, hisz az maga az élet, még akkor is, ha te ott abban a percben bele is gebedsz. Másrészt nőként, amikor anyává lesz az ember, megjelenik valami ostoba össznépi nyomásgyakorlás, ami minden apró változást az orrod alá dörgöl, és közben nem győz sóhajtozni, hogy hát ez így nem lesz jó.