Jelenlegi hely

Palánta Péntek a Marázplast-nál

Növényt nevelni lényegesen egyszerűbb, mint gyereket.

A növények nem rohangálnak, nem kiabálnak, nem követelőznek. És ahelyett, hogy hárfáznának az idegeinken, még jó hatással is vannak rájuk. Növényeket nevelni tulajdonképpen megnyugtató.

Ez most nem felhívás arra, hogy a büdös kölköket cseréljük paprika- meg paradicsom palántára. Arra felhívás, hogy a rosszaságok mellé fogadjunk be néhány kölyöknövényt is! Ha tehetjük. Márpedig, aki minimum egy erkélyt birtokol, az teheti.

Miért jó az ember-növény palánta társítás?

A palánták befogadása nemcsak az idegrendszerünknek tesz jót. Az aprónépre is varázslatos hatással lesz. Abban a korban, amikor az ember még őszintén képes rácsodálkozni a világra, élmény figyelni, ahogy a növénykék lassan bokrokká terebélyesednek. Külön kaland annak felfedezése, hogy a paradicsom nem lefóliázva, habtálcán terem.

És ez még csak a figyelés. Ha ennél tovább megyünk és aktívan bevonjuk őket a növénypásztorkodásba, azzal egyszerre adunk nekik szórakozást, sikerélményt és tanítjuk titokban a felelősségvállalást.

De a növénykedés nemcsak a lelket táplálja!

Ott tartunk eddig, hogy a palántológia egyaránt jót tesz Anya és az aprónép lelkének. És itt van még a vállalkozás végcélja, gyümölcse, zöldsége. Annak a paradicsomnak, ami a kertünkben érett, teljesen más az íze. Nemcsak azért, mert önként érett be. Nemcsak azért, mert a Naptól lett piros, nem pedig az Isten tudja, miféle gázoktól. Nemcsak azért, mert pontosan tudjuk, mivel kezeltük.

Azért is, mert mi termesztettük. Mert a mi munkánk gyümölcse. Ez ad neki olyan ízt, amivel a bolti vetélytársak nem dicsekedhetnek. Olyasfajta élmény ez, amit sokkal többeknek kellene megtapasztalniuk! Már csak ettől kevesebb pszichológusra lenne szükség.

Palánta parádé - a konyhakert virágkarneválja

Május 16-án és 17-én (péntek-szombat) a Marázplast újra megrendezi Kaposvár legnagyobb palánta parádéját!!!

Lesz itt paradicsom, paprika, uborka, padlizsán és huncutabbnál huncutabb fűszernövények. Aki legalább egy virágcserépnyi földet és egy napsütötte konyhaablakot birtokol, annak lesz itt keresnivalója! Találnivalója is.

Növényt nevelni könnyebb, mint gyereket. Növényt ÉS gyereket együtt nevelni teljesebb érzés, mint külön-külön. Aki már próbálta, tudja. Azt is, hogy bár ezt-azt meg kell tanulni, a növénynevelés receptjének legfontosabb összetevője ugyanaz, mint a gyereknevelésé: rengeteg szeretet. Ha ez megvan, nagy baj már nem lehet.

Marázplast - A húsvéti háztartások legjobb barátja

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére