Jelenlegi hely

Keressük az Év Női Példaképét Somogy vármegyében 2023-ban is!

A Kaposvárimami által második alkalommal kiírt pályázat célja, hogy megmutassuk: a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek, sőt!

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Az elismerés olyan egyszerű, hétköznapi nőkre hívja fel a figyelmet, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is inspirációként szolgálnak.

Kik nevezhetnek, illetve jelölhetők más által a díjra?

Akik:

  • Somogy vármegyében élnek,
  • munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, bármilyen területen dolgoznak (alkalmazott, vállalkozó stb.)
  • harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, valamint
  • azt is megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

A jelentkezés egyszerű, mint az 1x1!

A sikeres pályázathoz csupán három kérdésre kell válaszolni, melyre 2023. február 22-ig van lehetőség!

Nevezheted saját magad a díjra (bátorítunk is erre, ha a kiírás alapján magadra ismertél), de jelölhetsz is valakit, aki szerinted megérdemelné.

A díj odaítélése

2023-ben a zsűri és a közönség közösen választja meg az év Somogy vármegyei női példaképét.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályaművet az Imami Egyesület testülete bírálja el. A zsűri által döntőbe juttatott minimum öt pályázót 2023. február 25-én a Kaposvárimami weboldalán és Facebook oldalán mutatjuk be, akikre 2023. március 3-ig a Kaposvárimami oldalon szavazhat a közönség.

A zsűri a pályaművek elbírálásánál kiemelt szempontként veszi figyelembe, hogy a pályázó hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

Végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2023-ben Somogy vármegyében az Év Női Példaképe.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó 2023. március 8-án, Nőnapon.

Díjak:

Az Év Somogy Vármegyei Női Példaképe pályázat 2023. évi nyertesének díja:

Valamennyi döntőbe jutott pályázó tevékenységét oklevéllel és meglepetés ajándékkal ismerjük el.

Jelentkezz, vagy ajánlj valakit a díjra:


 


(Ha valaki mást jelölsz: felvesszük vele a kapcsolatot.)

 

 

 

 


SZABÁLYZAT / RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK / ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ 

 


Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére