Jelenlegi hely

Egy modern gyerekszoba kellékei

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a cikkünkben leírt gyerekszoba esetében kortalanságra törekedtünk, hiszen teljesen más bútorokra és kiegészítőkre van szüksége egy néhány hónapos, egy óvodás, és főként egy iskolás korú gyereknek. Van azonban néhány általános gondolat, amelyet érdemes megosztani a témában.

A gyereknek térre van szüksége

Akár tudunk saját szobát biztosítani szemünk fényének, akár nincsen erre lehetőségünk, az bizonyos, hogy a gyermekek a legfontosabb, hogy olyan játékteret alakítsunk ki, amelyben kialakíthatják a saját birodalmukat. Persze az örökmozgó típusú kicsik az egész otthont be fogják lakni. 

Fontos, hogy már az első pillanatoktól kezdve törekedjünk a megfelelő szokások kialakítására: nemcsak a tervezett fektetési, illetve etetési idő fontos, de a játékok, kellékek elhelyezése is. Legyenek kéznél, de nem kell, hogy folyamatosan szem előtt legyenek.

A fekvőhely, ahol a kicsik a legtöbb időt töltik

Csecsemők esetében is fontos, hogy arra törekedjünk, a bútorok ergonomikusak legyenek. A rácsos gyerekágyak megvásárlásakor érdemes olyat választani, amelyben a testet támasztó, állítható ágyrács található. Ennél még meghatározóbb, hogy minőségi matracon feküdjön a csöppség. A gyerekmatracoknak különösen sok feltételnek kell megfelelniük, nézzük ezek közül a legfontosabbakat:

  • könnyen tisztítható,
  • izzadtságot elvezető,
  • a testet a megfelelő ponton megtámasztó,
  • cserélhető.

Világítás

Számtalan gyermek küzd szemproblémákkal, így mindenképpen érdemes kiemelni a megfelelő világítás szükségességét. A természetes fény alapvető a szem fejlődéséhez, melyhez kiegészítőként olyan gyereklámpák beszerzését javasoljuk, amelyek kellő fényt biztosítanak ahhoz, hogy mi olvashassunk mellette, valamint kelleni fog egy másik lámpa is, amely egész éjszaka biztosítja a gyermek komfortérzetét.

A Bonami webshopján keresztül minden olyan bútort beszerezhetünk, amelyek kifejezetten a gyermeki igényekre és igénybevételre készítettek fel. Böngésszünk bátran, hiszen számtalan anyagtípus és színárnyalat között választhatunk, így biztosan találunk a lakás hangulatához passzoló darabokat.

A fotó forrása:
New Africa / Shutterstock.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére