Az Év Női Példaképe Somogy megyében döntősei. Fotó: Tamás István
Harmadik alkalommal írtuk ki ezt a pályázatot Kaposváron, melynek ötletét az adta, hogy számos olyan díj létezik, ami a szakmai sikereket ismeri el, azt azonban egyik sem veszi figyelembe, hogy egy nőnek, és főként egy édesanyának a munkája mellett még nagyon sok fronton kell helytállnia.
Arra szeretnénk rávilágítani ezzel az elismeréssel, hogy a család és a gyermekvállalás nem gátja annak, hogy egy nő kiteljesedjen a munkában, SŐT!
Olyan nőket, édesanyákat kerestünk, akik munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, és megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.
Tavalyi évhez hasonlóan idén úgy döntöttünk, hogy pályázati forrás nélkül is megrendezzük az eseményt. Szerencsére nem csak mi éreztük az esemény fontosságát, mert sokan mellénk álltak és ajánlottak fel díjat a jelölteknek.
Szívből köszönjük mindenkinek, hálásak vagyunk a támogatásukért, melynek köszönhetően:
Nyolc elhivatott nő jutott a döntőbe
Rájuk szavazhattatok február 15-től március 3-ig.
A díjátadónk ismét hangulatosra sikerült, jelen voltak a családtagok és a barátok is. A tavalyi évhez hasonlóan, az elmúlt hetekben egy fajta szeretetcunami vágtázott át a jelölteken és rajtunk is. Egy közös messenger csoportban tartottuk a kapcsolatot és a lelket egymásban. Voltak megható pillanataink, sírtunk, nevettünk, támogattuk egymást. Bár többségében a díjátadón találkoztunk személyesen először, régi barátokként ölelkeztünk össze.
Végül minden hölgyet megleptünk ajándékkal és egyedi, személyreszabott oklevéllel, melyen szerepelt egy rá jellemző jelző.
Az Év Női Példaképe Somogy vármegyében 2024 pályázat:
- legmotiváltabb jelöltje Bokorné Pintér Anita - díja: 3 alkalmas life/business COACHING folyamat az Életreszabótól
- legsikeresebb jelöltje Csoszó Dia - díja: Családi fotózás - Mácsai M. Ágnes + Zen shiatsu masszázs Gutheil Gabitól
- legcéltudatosabb jelöltje Simon Erika (Béres Erika) - díja: Szín- és Stílustanácsadás a S T Í L U S I K O N -tól
- legkitartóbb jelöltje Pintér Kata - díja: Szabadon választott szolgáltatás a Virtuális Managertől + Dedikált Patak Gyöngyvér: Család a dombon 1. és 2. kötete
- legelhivatotabb jelöltje Jóföldiné Ambrus Ildikó - díja: Családi, portré vagy business fotózás - Angel Photos
- legsegítőkészebb jelöltje Kárpáti Tímea - díja: Szabadon választott TESTKEZELÉS az Adra szalonból + vásárlási utalvány a FUTUREAL Kaposvártól
- legtehetségesebb jelöltje Szabó Dóra Karola - díja: Arany -kaviár antiage arc és dekoltázs kezelés hegyikristály masszázzsal Fekete-Gerhát Tünde kozmetikus mestertől
Minden döntősnek 1 db Léleksimogató motivációs karkötő és egy letölthető 2024-es évtervező a Farkassimogatótól
Dr Költő Gyöngyvér lett az Év Női Példaképe Somogy vármegyében 2024-ben
Dr Költő Gyöngyvér - Fotó: Tamás István
Gyöngyvér - díja:
Fotó: Luthár Kristóf
- 2 főre szóló hétvégi pihenés a Zselicvölgy Szabadidőfarmon, wellness kikapcsolódással
- Egyedi tervezésű Emlékplakett, melyet külön erre az alkalomra idén is Tüttő Timi - Szélkakas Üvegfestés készít
- 4 alkalmas power plate edzés bérlet a Perfect Shape Alakformáló Szalontól
Külön köszönjük:
Szita Károly polgármester úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a díjátadóra a Dísztermet.
Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármesterének, hogy idén is mellénk állt, támogatott minket. Hálásak vagyunk a gyönyörű csokrokért és a meglepetés koccintásért is!
Köszönjük Gerhát Györgyinek és a Megapapír 2004 Kft-nek, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogatta a munkánkat!
Tamás Istvánnak, hogy a "Kaposvárimami hivatalos fotósaként" mindig lelkesen készít rólunk rengeteg fotót!
Köszönjük a sajtó munkatársainak, hogy szántak ránk időt és hírét viszik, hogy mennyi FANTASZTIKUS, PÉLDAÉRTÉKŰ NŐ/ÉDESANYA teszi a dolgát a megyében.
Köszönjük a ruháinkat Pasztusics Nikoletta, Stílusikonnak.
És legvégül köszönjük a rengeteg szavazatot (szám szerint: 5751), amivel támogattátok a döntőseinket. Hogy olvastátok a történeiket, hogy megosztottátok, hogy jó szóval bíztattátok őket. Mindenkinek sokat jelentett!
Reméljük, az elkövetkező években nagyon sok hasonló NŐI példát tudunk még hozni nektek!
Tiszta szívből gratulálunk Gyöngyvérnek! (pályázatát ide kattintva olvashatod el)
Az ünnepélyes Díjátadón készült további képeket itt találod.
Nagy öleléssel a Kaposvárimamik: Mónika és Gabi
Kiemelt támogatónk: