Jelenlegi hely

Babakonyha: az ebéd és a vacsora a hozzátáplálás időszakában

Az egészséges és kiegyensúlyozott reggeli szerepét már korábban hangsúlyoztuk (ld. vonatkozó cikk). A most következő írásban a másik két fő étkezéssel: az ebéddel és a vacsorával folytatjuk a sort

Hat hónapos kortól elkezdődik a fokozatos hozzátáplálás és leválasztás időszaka. Ilyenkor azonban ne felejtsük el, hogy ez nem jelenti azt, hogy a baba ugyanazt kapja, mint a család felnőtt tagjai. Természetesen az az ideális, ha nem kell külön főzni a babának, ezért törekedjünk arra, hogy az ő korában már fogyasztható alapanyagokban gondolkodjunk. Az ételeket több lépcsőben is készíthetjük, így a felnőtteknek vagy nagyobb gyerekeknek szánt ételeket még tovább dúsíthatjuk, fűszerezhetjük. A párolt, főtt, vagy sütőben sült zöldségekből például készíthetünk pürét a picinek, a család pedig köretként eheti az ebédhez, vacsorához.

Később a hozzátáplálás során folyamatosan bővül a babának adható élelmiszerek köre. Ilyenkor már szabadabban variálhatunk.

Az elválasztás során először általában a délelőtti, majd ezt követően a déli szoptatást cseréljük le, utána jön a délutáni, majd az esti szoptatás.

Az alapanyagok közül a következők szerint válogathatunk:

 6 hónapos kortól        

  • burgonya, sárgarépa, sütőtök, alma, őszibarack
  • só és cukor nélkül kezdjük az ételkészítést, és a baba ételét hagyjuk natúr formájában (a sajátunkat utólag még fűszerezhetjük)
  • az elválasztás kezdetén az ebédre javasolt ételek még nagyon egyszerűek, ilyenkor püréket kínáljunk a picinek (fokozatosan növelhetjük a pürék darabosságát)
  • Pl. Sárgarépa krémleves babáknak

 

7-8 hónapos kortól

  • tokfozelek_maskent.jpgcukkini, tök, cékla, saláta, zöldborsó, paradicsom, banán, körte, citrom, narancs, csirke, pulyka, gluténmentes gabonák (pl. rizs, amaránt, hajdina, köles), petrezselyem, kapor
  • a zöldség- és gyümölcspürék sorát ilyenkor már változatosabbá tehetjük főtt (darált) hússal, rizzsel és friss fűszernövényekkel; adagonként 1 kávéskanál növényi olajat használhatunk
  • Pl. egy egyszerű és finom Tökfőzelék recept

9-10 hónapos kortól

 

11-12 hónapos kortól

  • hagyma- és káposztafélék, zöldbab, spenót, sóska, sajtok, zab, árpa, rozs, hőkezelt tojássárgájasoska_fozelek_2.jpg
  • nnentől a zöldségeket és gyümölcsöket nyersen is adhatjuk, de vegyük figyelembe, hogy a bébi mennyire tud rágni                                                                                         

 

13-15 hónapos kortól

  • retek, paprika, halak, túró, tejföl, tej, tejszín, vaj, teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, méz, tojásfehérje

 

16-18 hónapos kortól

  • hüvelyesek, szója, eper, málna, kivi, darált olajos magvak

 

A baba és a felnőtt étkezések tervezésénél is fontos, hogy igyekezzünk szezonális, jó minőségű alapanyagokkal dolgozni. Törekedjünk a változatosságra, hogy a pici is minél több ízt, illatot megismerjen, de ha valamit elutasít, inkább ne erőltessük. Leveseket óvodáskorig csak ritkán adjunk, mert ezek nagy telítőértékűek, és esetleg elvehetik a helyet a táplálóbb fogások elől. A főzelékeket kezdetben saját anyagával sűrítjük, később már dúsíthatjuk hússal, tejtermékekkel is.

Ne féljünk a különlegesebb, vagy a megszokottól eltérő alapanyagoktól! Nyugodtan próbálkozhatunk például édesburgonyával, édesköménnyel, nyúlhússal, tenger gyümölcseivel, izgalmas (természetesen nem csípős) fűszerekkel is, csak arra figyeljünk, hogy a megfelelő időben vezessük be ezeket. Ahogy nő a pici, szépen lassan áttérhet az egészségmegőrző, kiegyensúlyozott táplálkozásra, amit ideális esetben a család is követ.

Ha gyermekünk táplálkozással összefüggő betegséggel, ételérzékenységgel él, akkor az előző írásban foglaltak szerint válthatjuk ki a problémás élelmiszereket.

 

Forrás: babykitchen.blog.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére