Jelenlegi hely

Szállj velem és beszélj!

Az emberi élet fontos tartozéka a kommunikáció, melynek egyik alapvető formája a beszéd. Az embergyerek azzal a képességgel születik a világra, hogy különbséget képes tenni bizonyos hangok és az általuk kifejezett érzelmi állapotok között. Apró tudósként górcső alá veszi környezetét, megfigyel, tanulmányoz. Begyűjti és rendszerezi a hangok halmazát, és amikor már készen áll, próbálkozni kezd!

Kezdetben az újszülött sírással próbál kommunikálni környezetével, majd 2-3 hónapos kora körül elkezd gőgicsélni. Hamarosan egyre fejlettebbé válnak hangképző szervei és egyre több, egyre tisztább hangot tud produkálni és reprodukálni. Egyre ügyesebben párosít hangsorokat tárgyakhoz, személyekhez, eseményekhez, és egy éves korára próbálkozásai egyre inkább hasonlítanak az emberi beszédre.

Egy és másfél éves kora között megjelennek az első igazi szavai, s a kétszavas beszéd korszakában távirati stílusban kezd társalogni velünk csemeténk: „Mama itt!”, „Papa haza!”. Néhány hónappal az első kétszavas mondatok megjelenése után robbanásszerűen megugrik a beszéd fejlődése. Egyre hatékonyabban képes információt közölni, önmagát, érzéseit kifejezni.
 

De mi is teszi lehetővé, hogy egy újszülött képes legyen elsajátítani a beszéd képességét?

Minden csecsemő általános és gazdag nyelvi képességekkel rendelkezik. Chomsky elmélete szerint léteznek minden beszélt nyelvben előforduló mélyszerkezetek, úgynevezett nyelvi univerzálék. A gyereknél azáltal, hogy hallja környezete beszédét, beindul egy bizonyos nyelvelsajátítási mechanizmus. A hallottak és az úgynevezett univerzális grammatika alapján a kisgyermek hipotéziseket állít fel és teszteli azokat. - A tesztelés olykor kudarcba fullad: értelmetlen, össze nem illő szavak egymás utáni halmaza hagyja el pici szájukat. Ezek a próbálkozások nagyon kedvesek és szórakoztatók lehetnek. Ne ijedjünk meg azonban, ha  általában már „helyesen” beszélő gyermekünk egy nyelvtanilag vagy tartalmilag hibás mondatot rak össze. Ez általában nem jelent visszaesést, csupán a gyerek egy tesztelése nem sikerült tökéletesen…


 

Az elmélet szerint a gyerek eredetileg minden emberi hangot képes reprodukálni, de a beszéd birtokba vétele során csupán azok maradna meg, amelyeket környezetüktől hallanak. Nagyon fontos tényező tehát a gyermeki nyelvelsajátításban a gyermeket körülvevő szociális környezet. Fordítsunk hát elég figyelmet arra, hogy minél többet és minél kifejezőbben beszéljünk kicsinyeinkhez, hiszen ingerekkel tarkított környezettel megkönnyíthetjük beszédelsajátításuk folyamatát!
 

Tetszett a cikk?
.... És hogy hogyan boldogulhat gyermekünk olyan környezetben, ahol nem csak egy beszélt nyelvet hall? Mikor és hogyan indítsuk el gyermekünket az idegen nyelv elsajátításának útján? – Legyen ez
következő cikkünk témája!

 

Szerző: Posztós Réka
pszichológus, integratív gyermekterapeuta 
lehetszkiraly@gmail.com
www.posztosreka.hu
tel: 06-70/420-6327

Fotó: Szentesi Ágnes

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére