Jelenlegi hely

Tilinkó család

Beküldő lakhelye: Győr-Moson-Sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Sokszor nagyon tudatos emberke, sok helyzetben tudja, hogy mire van szüksége és ezt ki is tudja fejezni, pedig még csak most lesz 3 éves. pl: "Anya, ölelgess meg!", "Most valami édesre vágyom!", "Most csak zöldséget kérek!", "Játszunk!!!!"
A második boldogságot okozó dolog, mikor eszébe jut apa: "Ebből, hagyjunk apának is", "Ilyen sampont használ apa, vegyünk neki!"

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Napokon belül 3 éves lesz a kisemberem, de gyakran ellenállásba ütközöm egyszerű dolgokkal kapcsolatban is. Öltözés, papucs, kézmosás, evés, alvás, wc. Kb, bármi. 
Számomra előzmény nélküli történetek, de nagy feszülés lesz belőle.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném, ha jobban érteném a kisfiam. Azt gondolom, hogy alapvetően figyelünk rá, egész apró kora óta az igényeire, de elbizonytalanodom és elfáradok a sok ellenállásba. Mintha semmi nem lenne elég neki, csak az, ha ő van a figyelem központjában, de ezt nem lehet....

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Így készíts emlékezetes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Így készíts tökéletes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.
Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásellenőrzés, szaktanácsadás, nyereményjáték és szemüveg-ellenőrzés is jár októberben, a Látás hónapja alkalmából a megjelölt optikákban. Gondolnád, hogy a szemüveg mellett az étkezésünk vagy néhány szabály is segíthet a szemünk javulásában?
Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ugrás az oldal tetejére