Jelenlegi hely

Somogyi család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Minden "apróság": az illata, ahogy szuszog amikor alszik, a kacagása, a csacsogása, a "miért" kérdései, ahogy önfeledten játszik, ugrál, futkározik. A legnagyobb ajándék a Jóistentől, hogy Ő egyáltalán létezik, s bearanyozza minden napom!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Nem szívesen pakol maga után itthon, holott az oviban (korábban bölcsiben) még a többiek cipőit is megigazítja, ha nem pontosan vannak egymás mellé rakva. Ha megkérem, hogy mossunk kezet, kitalál valamit, amit még előtte szeretne csinálni, vagy pl. tegnap azt mondta, hogy már mosott kezet a mamával, ami persze nem volt igaz. Reggelente folyton veszekedés, hiszti kerekedik a kardigán, majd a kabát vagy mellény felvételéből, hiszen szerinte jó idő van, nem is kell kabát.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni a tréningen, mert ahogy nő a kislányom, egyre több mindenben "ellenáll", ami tudom, hogy természetes, de szeretném "jól" csinálni, jól kezelni a helyzeteket, szeretném, hogy egészséges és boldog, önmagát és környezetét megbecsülő, magabiztos felnőtt váljék majd kislányomból. Igyekszem a hisztik alkalmával nyugodt maradni és elmagyarázni neki, hogy pl. miért kell reggel a 9 fokban kabátot húzni, de nem mindig vezet eredményre a magyarázkodásom, s ilyenkor igen tanácstalannak érzem magam. Sajnos a férjem abszolút nem tud a hisztikkel mit kezdeni, ideges, ingerlékeny lesz, ilyenkor őt is nyugtatnom kell, nem csak a gyermekünket, ezért örülnék, ha elmehetnék a tréningre, hiszen akkor csak egyikünknek kellene fizetni, mert sajnos mindkettőnk részére nem tudnánk kigazdálkodni a részvételi díjat. Ezért bízom pozitív elbírálásukban!

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Ugrás az oldal tetejére