Jelenlegi hely

Kópéháziak

Beküldő lakhelye: Fejér megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Kisfiam a "problémás" gyerekek közé tartozik, nagyon sok energiát fektetünk a nevelésébe. Amikor megszületett a kistestvér, nagyon agresszív volt hozzá, ezért nekem az a legnagyobb öröm, mikor látom őket együtt játszani. Pár hónapja van erre példa, a kicsi már három éves múlt, úgyhogy erre elég sokat kellett várni. De megérte.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Az összes könyv azt írja, hogy ha jól meghatározott szabályrendszert alakít ki a szülő, akkor a gyerek azt megérti, és beilleszkedik. Nem tudom megérteni, miért csinálja a fiam, hogy egyik nap gyönyörűen be is tartja, majd másnap csak nehezen sok vita árán, vagy még úgy sem. Mi történik vele ilyenkor?

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert hiszek benne, hogy segítene. Régóta olvasom a hírleveleket, de sokat voltam itthon a gyerekekkel, nincs pénzünk rá.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére