Battyányi Beáta az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2025 pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Talán hihetetlenül hangzik, de több, mint negyven éve ugyanazon a munkahelyen dolgozom, a Kaposvári Polgármesteri Hivatalban. 32 évig tevékenykedtem gyermekvédelmi és szociális területen. Ezalatt az idő alatt számtalan nehéz sorsú családon, elsősorban gyereken igyekeztem segíteni. Munkám nagy munkabírást és empátiát igényelt. A segítség keretében sokszor kellett a gyermekek védelme érdekében a jogszabályok által biztosított szigorú eszközök igénybevételével fellépnie a gyermeküket veszélyeztető szülőkkel szemben, amely nem egyszer személyi biztonságomat is veszélyeztette. Ilyenkor egyre szabadott gondolni, hogy az adott gyermeknek jobb sora legyen a korábbinál. A gyermekek és a nehéz sorsú családok segítése mellett hozzám „nőttek” a jó tanuló roma származású gyermekek is.

32 év után a Hivatalon belül váltottam, jelenleg is a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Igazgatóságán dolgozom civil és roma referensként. Többek között azért is dolgozom, hogy Kaposvár legnagyobb nemzetisége, amelynek hivatalos képviselője nemzetségi önkormányzatuk, a lehető leghatékonyabban képviselje érdekeiket és sikeresen pályázzon az elérhető állami forrásokra. Igyekszem segíteni őket kulturális és sport programjaik szervezésében és lebonyolításában, nyelvük és hagyományaik megőrzésében, ápolásában, illetve a roma tanulók ösztöndíjpályázatát a kezdetektől koordinálom.

Azt mondják rólam közösségi emberként jó szervező vagyok, s ezt a tulajdonságomat ezeken a területeken különösen sikeresen tudom kamatoztatni. Újra felépítettem és megszerveztem a korábban önállóan és koncepció nélkül tevékenykedő egyesületek együttműködését. Pár esztendő alatt egy színes és pezsgő civil élet alakult ki Kaposváron, amelynek igyekszem a motorja lenni. A szervezetek ügyes-bajos dolgaikkal is bátran fordulhatnak hozzám, tudják, hogy amiben tudok, segítek nekik. Rendszeresen részt veszek a szervezetek programjain, sok esetben esténként, hétvégén is. Tevékenységem eredményeként a civil szervezetek igazi közösséget alkotnak, egyre jobban megismerik egymás tevékenységét, értékeit. Részt vesznek egymás programjain, folyamatos igazi közösségépítés zajlik. Hiszem azt, hogy a jól működő kisebb csoportokból épül fel városunk erős, nagy közössége.

Számos alkalommal végzünk együtt karitatív tevékenységet. Volt, hogy a Nagypiacon zajlott „Nagyi süti” akcióból befolyt összegből a rászoruló gyermekek részére játékokat vásároltunk, s adtuk át a decemberben megnyitó „Ajándékkuckóba”, ahova minden évben igyekszünk azóta is ajándékot vinni.
Tevékenyen részt vettem a koronavírus világjárvány alatti önkéntesség és idősellátás szervezésében.

Feladataimat igyekszem mindig mosolyogva, nagy munkabírással végezni, hisz az emberekért dolgozni, segíteni jó dolog, vagy ahogy Audrey Hepburn mondta:

„Ahogy öregszel, rájössz, hogy két kezed van: az egyik, hogy segíts magadon, a másik pedig, hogy segíts másokon. Mert az élet nem csak arról szól, hogy mit érsz el magadnak, hanem arról is, hogy mit teszel másokért.”

Munkám elismeréseként 2000-ben megkaptam a Családokért-díjat, 2006-ban a Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésben részesültem, 2021-ben pedig a” Köz szolgálatáért” érdemjel arany fokozatát vehettem át.

Család

Az élet úgy hozta, hogy egy gyermekem született, akit középiskolás korától egyedül neveltem. Ma már komoly, meglett 37 éves fiatalember, akire rettenetesen büszke vagyok. Az egyetem elvégzése után kormánytisztviselő lett, jelenleg önkormányzati képviselő. Örökölte tőlem az emberek szeretetét, az empátia készségét. Fiatalon szültem, amit egy percig sem bánok. Az életem során rettenetes erőt adott, hogy van nekem, van kiért küzdeni és dolgozni. Ma is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, mindenben számíthatunk egymásra.

A tágabb értelemben vett család is nagyon fontos az életemben. Szüleim sajnos már nem élnek, de az a szerető közeg, amelyben neveltek bennünket testvéremmel, az mindig meghatározó marad. Nagyon jó kapcsolatom van húgommal, akinek bármikor kiönthetem a szívemet, ha kell meghallgat, ha kell tanácsot ad. Két unokahúgom két csoda lány, az egyiknél már van egy kétéves kislány is, aki a pótunoka, hisz vérszerinti unokám még nincs. Nekik kicsi koruk óta a nényjus vagyok, már a picúr is így szólít. Testvérem pedagógus, az egyik leányzó szintén, a másik pszichológusként dolgozik. Az egész családra jellemző a mások segítése, megértése.

Párom mellett találtam meg a harmóniát, az egyensúlyt a munka és a párkapcsolat között. Az együtt töltött időt igyekszünk minél több tartalommal megtölteni. Szívesen kirándulunk, szeretünk zenét hallgatni, együtt főzni. Fontos, hogy figyelünk egymásra, mindenben segítjük a másikat.

A család nélkül elveszünk a nagyvilág sűrűjében, egyedül lennénk. 

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Gyámügyesként dolgoztam, mikor a fiam kicsi volt, illetve kisiskolás. Munka után hazaérve mindig volt idő arra, hogy játszunk, olvassunk, majd tanuljunk. Arra is volt idő mindig, hogy meghallgassam, hogy kibeszéljük a napi történéseket, a világ nagy dolgait. Munka mellett tanultam is, nem volt könnyű időszak. Fiam versenyszerűen focizott, igyekeztem arra is időt szakítani, hogy a meccseken ott legyek, szurkoljak a csapatnak.

Sok időt töltöttünk vidéken a szüleimnél, akiknél a gyermekem a szünidő nagyrészét is töltötte. Olyankor egy héten kétszer, háromszor is odautaztam munka után és onnét indultam reggel dolgozni. Akkor még jól bírtam kevés alvással, ma már ez nehezebb lenne. Abban az időben kevesebb idő jutott az olvasásra, amit most igyekszem bepótolni. Az időből volt a legkevesebb, de azt hiszem jól gazdálkodtam vele. Voltunk kirándulni, nyaralni, sok szép emléket őrzök abból az időből.

Volt olyan, hogy a gyermekeink a munkahelyen „bandáztak” szombaton, míg mi a kollégákkal dolgoztunk. Imádtam az óvoda utáni biciklis sétákat, a gesztenye gyűjtést, szóval sokszínű volt az élet a sok munka mellett is. Véleményem szerint szerető közegben, ha fontos nekünk a másik, minden megoldható.

A munkámban az volt a legnehezebb, amikor ki kellett szakítani egy gyereket a családból, mert nem volt más lehetőség. Ilyenkor tudtam, hogy muszáj megtenni, mert annak a gyereknek az lesz a legjobb. Nehéz volt tragikus sorsokat látni, amitől mindenkit szívesen megóvtam volna, ha lett volna rá módom. A fiam léte tartotta benne legtöbbször a hitet. Olyan fokon szívta magába ezt a fajta mentalitást, hogy egy alkalommal azt mondta, egy általa is ismert kisfiúra, hogy:

- Hozzuk haza és megosztom vele a szobámat, de ne menjen intézetbe!

Végül a kisfiút szerencsésen a távolabbi rokonokhoz sikerült elhelyezni. Az ilyen pillanatokban nem csak nagyon büszke voltam rá, hanem azt is éreztem, hogy igazán jó lelkű felnőtt lesz belőle.

Ezt a fajta munkát csak olyan embereknek szabadna végezni, akik kellő empátiával és alázattal viseltetnek a nehéz sorú gyerekek és családok iránt. Nem csupán munkahelynek tekintik, hanem hivatásként élik meg ezt a fajta feladatvégzést. Mert csak a szívünkkel látunk jól. Nem egyszerű a jogszabályok mezsgyéjén haladni, hogy közben emberségesek tudjunk maradni! Ugyanakkor nagyon fontos tudni meghúzni a határt is. Nem szabad úgy belefolyni egy család életébe, mintha abban a családban élnénk. Tudnom kell egy külső szempontból nézni a helyzetet, hogy a lehető legjobb megoldást megtaláljuk az adott helyzetre.

Szeretem a munkámat és az embereket is, talán ez a legfontosabb!

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!