Jelenlegi hely

Montessori: a szabad játék jelentősége

Dr Maria Montessori által kidolgozott pedagógiai szemlélet talán már sokak számára ismert lehet, ugyanis manapság igen elterjedt lett hazánkban is. Pedagógiájának mottója „Segíts, hogy magam csinálhassam!”.


Zöldborsó pucolása kézzel, példa a finnomotorika fejlesztésére (kép forrása: Freepik)

Ez a mondat már önmagában sokat elárulhat arról, mi is az alapelve Montessori pedagógiájának, ugyanis első és legfontosabb az, hogy hagyjuk a gyermeket önállóan felfedezni a játékot, kibontakozni a kíváncsiságát.

Az eszközök kiválóan alkalmasak arra, hogy a gyermek önigazolást nyerjen arról, hogy mit tud már. Szülőként ez sokszor problémát okozhat, mert segíteni szeretnénk a gyermeknek játék során, azonban sokszor azzal segítünk a legtöbbet, ha egyáltalán nem segítünk semmit.

A gyermek így a sikerek által sokkal motiváltabb lesz, nyitottabb lesz az új dolgokra, önállósága folyamatosan fejlődik majd, ezzel együtt pedig a problémamegoldó képessége is.

Montessori nevéhez fűződik a Csendjáték is. Úgy gondolom senkinek nem kell bemutatni, milyen rohanó világban élünk, így ez sajnos hatással van gyermekeinkre is.

A Csendjáték alkalmával gyermekünk megtapasztalhatja a csend élményét, mely segít megteremteni neki a belső harmóniát, valamint bizonyított tény, hogy a csendben végzett tevékenységek fejlesztik a finommotorikát, ami a későbbi ceruzafogás alapja is. Mindent összevetve rengeteg pozitív oldala van, ha hagyjuk a gyermekünket szabadon játszani.

írta: Kökény Renáta, Pécs


Montessori torony (Kép forrása: Freepik)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére