Maráczi Kata

Férjem szintén pedagógus, informatikus tanár, gyermekünk 9 éves kisiskolás, akivel ismét együtt járjuk az iskolát.  Immár 20 éve vagyok a pályán és a mai napig szívesen, örömmel járok dolgozni. Örömmel, hisz amikor a csoportba lépek, a gyermekek csak úgy repülnek, és boldogan köszönve újságolnak számukra halaszthatatlan dolgokat, miközben a bizalom teljes valójával megölelnek úgy csípőmagasságban és már röpülnek is tovább, vagy amikor csak úgy egyik játszóhelytől a másikig haladnak és egy gyors ölelés elejéig megállnak mellettem, vagy kollegáim mellett. Úgy gondolom ez mindennél többet ér.
 

Akkor kerültem a pályára, amikor már mindenféle új nevelési irányzat képviseltette magát. Ám magamat konzervatív pedagógusnak tartom annak ellenére, hogy szívesen és gyakran alkalmazok drámapedagógiai elemek, és természetesen lelkem fele ami a mai napig a táncol (amit megpróbálok belopni a hétköznapokba), szélsőségektől mentes a pedagógiai gyakorlatom.

Úgy gondolom az elsődleges és legfontosabb nevelés a családé. Sajnos a mai világban a szülők mindenféle fejlesztési célzattal, másra bízzák a gyermekük nevelését. Természetes, hogy a gyermekek óvodába járjanak és megtapasztalják a közösségi élet minden örömét, bánatát. Azonban még az óvodai tartózkodás után szinte naponta, kétnaponta fejlesztő foglalkozásra, programra vinni a gyermeket, úgy gondolom nem helyes. Természetesen kivételt képeznek ez alól a sajátos nevelési igénnyel bíró gyermekek.

Egy jól megválasztott óvoda mellett,- mely az arany középút szellemével bír- nincs szükség más (fejlesztő-nevelő) színtérre a családon kívül. Ne feledjük el, hogy ezek a gyermekek még csak 3-6 évesek, csak pár éve születtek meg és még ismerkednek a világgal.

Az óvodáskorú gyermekekkel és nevelésükkel kapcsolatban várom a kérdéseiteket.

Szeretettel:

Maráczi Kata