Jelenlegi hely

Ünnepel a tudomány novemberben

November 3-án kezdetét vette a 2020-as Magyar Tudomány Ünnepe, amelynek előadásait online követhetik az érdeklődők.

Hatodik éve, hogy novemberben a tudományt ünnepeljük. Az események fő szervezője az MTA, a Magyar Tudományos Akadémia.

A keddi nyitóbeszédet és a köszöntőt az Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hagyományosan odaítélt díjak átadása követte. Majd egy tudományos előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Idén Kosztolányi György Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász, klinikai genetikus, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa beszélt arról, hogy milyen szerepet játszott és játszik a tudomány a koronavírus-járvány okozta társadalmi sokk kezelésében.

Hogy mi áll még előttünk a következő eseménydús hónapban?

A Mars expedícióktól a nyelvi az 5G mobiltelefon-rendszerek elektromágneses terének egészségügyi és környezeti hatásain át a víz 21. századi jelentőségéig; vírusellenes terápiás lehetőségektől Ritka- és színesfémek kinyerése tömegtermékek hulladékaiból; a Trianoni békediktátumtól a mesterséges intelligenciáig.

A teljes program elérhető a tudomanyunnep.hu oldalon vagy ebben a lapozható programfüzetben.

November 30-ig tart a Magyar Tudomány Ünnepe, ne maradjatok le az előadásokról! Folyamatosan frissülő híreket az MTA Facebook oldalán is találtok.

ADL - Debrecenimami

Forrás: mta.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére