Jelenlegi hely

A Mikulás segítőket keres Budafok-Tétényben kárpátaljai útjához

A határokat átívelő nemzetegyesítés újabb állomásakent ádvent idején ismét segítő kezet nyújt Budafok-Tétény a kárpátaljai, mezőkaszonyi magyaroknak. 

Mindannyian emlékszünk még, milyen izgatottan vártuk az óvodában, hogy megérkezzen a Mikulás, mennyi vers és énektanulás és izgatott sutyorgás előzte meg a nagy belépőt, mikor aztán minden gyereknek izgatottan csilloghatott a szeme, hiszen ott volt a hús-vér Nagyszakállú. Akkor még nem tudtuk, hogy általában ezt a szerepet valamelyik lelkes apuka töltötte be, így a tények nem is zavarták a gyermeki lelkesedést. Ezt az örömet szeretné elvinni a XXII. kerületi Fidelitas a kárpátaljai Mezőkaszony 67 óvodásának és bölcsődésének. Az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt Kárpátalján is nehézzé, anyagilag bizonytalanná vált a helyzet, ami a tél közeledtével csak tovább  romlik, ezért a kerületi fiatalok egy csoportja úgy döntött, hogy az önkormányzat korábbi kezdeményezéséhez csatlakozva  Mikulás-akciót szervez.

Az akció részleteit megtalálhatják a segíteni vágyók a  ciposdoboz pont com honlapon, közvetve pedig az önkormányzat honlapján. A ciposdoboz pont com honlapon megtalálják az intézménybe járó gyerekek névsorát, nevük mellé a velük foglalkozó gondozók és óvodapedagógusok rövid, pár mondatos jellemzést is tettek, hogy könnyebb legyen az ajándékozók dolga.

A kerület vezetése nagy örömmel fogadta ezt a kezdeményezést, ami a közvetlen segítségnyújtás által lélekben is közelebb viszi a Budafok - Tétényieket a mezőkaszonyi emberekhez. Az önkormányzat ezért vállalta, hogy segít a fiataloknak, hogy a Mikulás szánja célba érjen, az adomány Mikulás-csomagok szállítását magára vállalta. A következő napokban, hetekben a fiatalok kezdeményezéséhez tervek szerint újabb felajánlások is kapcsolódnak majd, ezekről menet közben kapnak tájékoztatást a jótékonysági akció iránt érdeklődők.

Kérjünk tehát, minden jószándékú, segíteni vágyó polgártársunkat, hogy regisztráljon a fenti honlapon és a hír megosztásával, továbbküldésével biztassa erre ismerőseit is.

Vigyünk együtt örömet a nehezebb sorsú gyermekek ünnepébe!

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére