Jelenlegi hely

Új animációs sorozat: Toldi

Új, 12 részes animációs sorozat indult: Jankovics Marcell utolsó alkotása Toldi történetét dolgozza fel. Az egyes énekek részletgazdag képi világgal és aprólékosan kidolgozott karakterekkel elevenednek meg. Az alkotó egy olyan formanyelvet talált, ami fogyasztható a fiatalok számára, miközben eredeti szövegrészleteket használ.

Szeptember 19-én mutatták be a nagyszabású Toldi című sorozatot, amely Arany János klasszikus elbeszélő költeményét adaptálja animációs formában. A 12 részes sorozatot vasárnap esténként hat héten át láthatjuk a Duna Televízión 19 óra 40 perctől (alkalmanként 2-2 epizódot), ill. online is lehet nézni.

Több mint nyolcvanötezer rajz

Az Arany János Toldi-trilógiáját feldolgozó rajzfilm Jankovics Marcell utolsó rendezése, majdnem három év alatt készült el részben hagyományos, kézzel rajzolt technikával. A sorozat több mint nyolcvanötezer rajzból áll.

A Toldi című elbeszélő költemény feldolgozására 2017-ben, az Arany János-emlékévben született a pályázat, a megvalósítást a nagymúltú Kecskemétfilm stúdió nyerte el. A Toldi gyártásában 80 szakember vett részt, mások mellett animátorok, fázisrajzolók, háttérfestők, valamint a hangstáb tagjai.

Az alkotók szerint „egy festői, romantikus látványvilágú filmköltemény […] Aranysárgán perzselő nappalokkal, színtelen, szürke, esős vagy éppen ragyogó rózsaszín hajnalokkal, vérvörös alkonyokkal, holdfényes éjszakákkal, nagy, mozgalmas tablókkal és meghitt, kicsi rezdülésekkel.”

Az egyes énekek részletgazdag képi világgal és aprólékosan kidolgozott karakterekkel elevenednek meg. Kettős képivilága van a filmnek: egyrészt egy mai, korszerű stílusú irány, illetve egy meseszerűbb, kódexillusztrációkat idéző vonal, amely a szereplők gondolatvilágát vizualizálja.

A sorozat ugyanúgy épül fel, ahogy az elbeszélő költemény: 12 ének, vagyis 12 darab 10 perces epizód és egy kétperces előhang.

A rajzfilm a Toldit, mint művet igazán közel tudja hozni a mai fiatalokhoz, mivel egy olyan formanyelvet talált Jankovics Marcell, amely fogyasztható a fiatalok számára, miközben eredeti szövegrészleteket használ. Azért csak részleteket, mivel a teljes mű feldolgozása túl hosszúvá tette volna az egyes epizódokat, énekeket. A Toldi alkotói bíznak benne, hogy a sorozat befogadhatóbbá és érthetőbbé teszi Arany János klasszikus művét.

 A Kecskemétfilm a sorozatból egész estés moziváltozatot is készít, amelynek jelenleg folynak a munkálatai.

Itt lehet visszanézni a vasárnapi részeket

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére