Jelenlegi hely

Egészségnapra hívunk titeket!

Szeretnénk meginvitálni benneteket egy kis mozgással egybekötött egészségnapra, melyet a Kaposvárimami közösen szervez a Fitt Mami Klubbal és a Mosolygyár Egyesülettel.

Segítségül hívtunk magunk mellé pár szakértőt, akik nem csak az egészségi állapototok felmérésében segítenek, hanem utána tanácsadással is szolgálnak.

Kinek milyen életmódbeli illetve táplálkozásbeli változtatások szükségesek, ha szükségesek. 

Ehhez elhívtuk nektek a Stoff Food-ot, akik nem csak ételeket kóstoltatnak, hanem beszélnek is arról az új koncepcióról, ahogy az ételeiket készítik. Megtudhatjátok, hogy mely étrendkiegészítők a leghatékonyabbak a fogyásban, anélkül, hogy kárt tennének a szervezetünkben. Ha az örök fiatalság titkát nem is tudjuk meg, de azt biztosan, hogy a szervezetünkben lévő minden baj okozói a gyulladások, hogyan szüntethetőek meg.

És naná, hogy a mozgás fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmeteket!

Mindjárt reggel egy klassz aerobic órával indítunk, amit meglepetés vendégünk fog tartani! Ezután tartásjavító óra következik, majd pedig Zumba, az utolsó levezető óra pedig egy Meridián torna, amit mindenkinek ki kell próbálnia! :) 

Továbbá lehetőségetek lesz a NANO Fitness ruhát egész nap kipróbálni. Akik eljönnek és kipróbálják, számukra kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget biztosít a Fitt Mami Klub.

Az órák között előadásokkal szeretnénk színesebbé tenni a napot. Mindig nagyon aktuális téma a gyerek, a család, már a könyökünkön folyik ki a sok infó, amivel elárasztanak benneteket, de új megközelítésből viccesen, érdekes előadások fültanúi lehetünk a gyereknevelésről, a szülő-gyerek és anya-lánya kapcsolatáról, problémák megoldásásról szakértőink segítségével.

A részletes program:

  • 10:00     Köszöntő, Aerobic 
  • 11:00     Egészség blokk: egészséges étkezés 
    Stoff Csaba mestreszakács
    egészséges ételek - tájékoztató, egész nap kóstoló
  • 11:30     Táncbemutató Mind1Tánc stúdió
  • 12:30     Szabó Gábor előadás: 
    A Gyereknevelés és a halálos Négyes     
  • 13:00     NMPT bemutató óra - Természetes Mozgásminta Tréning
    A test tartásjavításával foglalkozó program, helyreállítja a torzult mozgásmintákat és az izom diszbalanszokat.
  • 14:00     Zumbázz Alettával
  • 15:00     Kenderák Zita - kineziológus, gyógypedagógus előadása
    pszichoszomatikus tünetek felismerése és kezelése         
    agresszió kezelés, szorongás, viselkedés problémák
  • 15:30    Egészségprogram előadás
  • 16:30    3-1-2 Meridián torna

Egésznapos kísérő programok:

  • NANO Fitness ruha ingyenes próba lehetőség, kedvezményes bérlet vásárlási lehetőséget biztosítunk azoknak, akik eljönnek és kipróbálják.
  • Egészségügyi állapotfelmérés, tanácsadás
    vércukor mérés, kilégzés CO mérés, testtömeg index, 
    vérnyomás mérés
  • Gyerekeknek: homokkép készítés, VR 

Belépő: 500 Ft, 
gyerekeknek: ingyenes, 
bérlettel rendelkező Fitt Mami Klub vendégeknek: ingyenes

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére