Jelenlegi hely

A vizes vb kabalafigurái: Lilly és Willy

Lili és Lali, alias Water Lilly és Water Willy tündérrózsát és vízililiomot formáznak. A ruhájuk rózsaszín illetve kék, pocakjukat matyó rózsa alakú motívum díszíti. Akik a dobogóra állnak, az érem mellé kapnak egy kis figurát is.

A 17. FINA Világbajnokság kabalafiguráit Tatai Tibor grafikusművész tervezte. A kabala megalkotásánál és tervezésénél két lelkes kislánya segítette, akik első kritikusai is voltak.

A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a figura legyen kedves, szerethető, fiatalos, kézbe fogható, animálható, ugyanakkor a vizes vb logójához és arculati világához passzoljon. Legyen üzenete a formának, amely Magyarországot is jelképezi, bemutatja. A magyar víz világhírű, ott vannak termálvizeink és fürdőink, valamint népszerű tavaink, ezt is szeretné láttatni és hirdetni, de egyben az egyszerűség megtartása is szempont.

"A munkám során a legjobban a vízililiom és a köré épített megoldás „működött”. A vizet nagyon egyszerű összekötni a virággal. Jól ismerjük a magyar mondást: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.” A virág mindenki szemében pozitív és szeretett forma, és a logó is egy virágformát mutat, ezért is tűnt jó megoldásnak. A tündérrózsa tavaink dísze, ott van a kertekben, házakban, otthonokban, mint ahogyan parkokban és az érintetlen természetben is. Jó ránézni, egyszerű, szép, szerethető forma. A vízililiomok ugyanolyan kiegészítői a vízi közegnek, mint amennyire a kabalafigurák egy világbajnokságnak, ez a párhuzam is vezérelt, amikor a tündérrózsa-formát kialakítottam. Meg hát a lányaim is odavoltak érte. Fontosnak tartottam, hogy a két figura formailag is különböző legyen, mégis egy párt alkosson, és megmaradjon a játékosságuk." - mondta a mester.

A gyerekeket is szeretné megszólítani. A kislányok tündérvilágában a rózsaszín a meghatározó szín, így ez adott volt, és hát a tavirózsák is gyakran rózsaszínűek. A fiú figura világoskék színe a tisztaságot, a tiszta vizet jelképezi.

Forrás

Budapestimami

Hozzászólások

Hol lehetne megvásárolni kislányomnak a Lilly kabala figurát, kislányom súlyosan értelmi fogyatékos, szeretném megajándékozni vele. Minden új játéknak örülni tud, ez az egyetlen dolog amit tud nevetni, és mi igyekszünk sokszor a nevetését látni. Köszönöm a választ.

 

A kabalafigurákat és más ajándéktárgyakat a szurkolói zónákban található boltokban (Duna Aréna, Margitsziget, Balatonfüred: https://fanzone.fina-budapest2017.com/hu), ill. a webáruházban lehet megvásárolni: https://webshop.fina-budapest2017.com/hu/2/kabalak/9/lili-kabalafigura

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Ugrás az oldal tetejére