Jelenlegi hely

Már nem vagyok felesleges

Gyöngyösön élek, 57 éves vagyok, már majdnem 3 éve munkanélküli.

Az Otthon Segítünk Alapítvánnyal egy hirdetés útján kerültem kapcsolatba, mivel úgy gondoltam, így legalább értelmesen, más emberek segítésével tölthetem el „felesleges” „szabadidőmet”.

Miután jelentkeztem, felkeresett a gyöngyösi szervező, hogy tájékozódjon elhivatottságomról, hogy valóban minden ellenszolgáltatás nélkül szeretnék segíteni kisgyermekes családokon. Így bekerültem a képzési programba. Mivel előzőleg Pszichiátriai Osztályon dolgoztam, ahonnan elbocsájtottak, pontosan tudtam, hogy mennyire kell az embereknek a segítő kéz. Másrészt, nekünk, akik munkanélkülivé váltunk, szükségünk van arra az érzésre, hogy mégsem vagyunk feleslegesek, és vannak, akiknek – a családunkon kívül is – szüksége van ránk! Sok a magányos hölgytársam: jó lenne, ha minél többen fedeznék fel ezt a lehetőséget, ha mindkét oldalról nagyobb lenne az igény. Közben elvégeztem egy OKJ-s szociális asszisztensi szaktanfolyamot, ahol rájöttem, mennyi mindenben lehet segíteni olyan családokon is, aki elvesztek a bürokrácia útvesztőiben, s nem csak fizikai, de elméleti támogatásra is szükségük lenne. Megszerzett tudásomat még ebben a szervezetben nem tudtam kamatoztatni, csak hazai berkekben: nagymami lettem! De nagyon szeretnék erőmhöz mérten – az én kicsi unokám mellett – más anyukáknak is segíteni, akiknek nincs ott a MAMI!

Én mindig szeretnék ott lenni, ahol segítségre van szükség!

Nem csalódtam, a tanfolyam elvégzése után első alkalommal másfél éves, ikres családhoz kerültem, ahol szeretetteljes fogadtatásban volt részem. Itt két évet töltöttem el, heti kétszeri látogatással. Többször kaptam elismerést az anyukától: Éva, mi lenne velem nélküled? Éreztem is, hogy az ikrek mellett szükség van egy kis pihegésre, amikor nem kell egy személynek kétfelé szakadni. Nagyon szép időszak volt, rengeteg élménnyel, s szívet melengető emlékekkel. Ebből mesélem el az egyiket. Amikor az ikreknél megszületett a kistestvér, meglátogattam az édesanyát a kórházban. Vittem neki egy általam készített mini naplócskát, s ezt adtam át, melyet igen meghatottan fogadott. Ebben a kicsi füzetecskében közös emlékeket írtam le, mindegyik oldalon egy sztori.

Ebből idézek kettőt:

A két gyerek meséli, hogy elutaznak repülővel nyaralni. De jó nektek – mondom én –, mire a kislány: – Éva néni! Te is eljöhetsz velünk, hiszen ott olyan a tenger, hogy a felnőttek is fürödhetnek!

A kisfiú mondja: – Építettünk kis házakat a kertbe. Kérdezem: – Te is? Hű de ügyes vagy! – Ő válaszol – Nem annyira, apa és egy bácsi is segített.

Nagyon sokat jelentett s feledhetetlen a szolgálatban eltöltött idő.

Részlet: 10 év a családok szolgálatában című kiadványból                                  

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére