Jelenlegi hely

Lezárult a 900 milliós kaposvári intézményfelújítási program

Lezárult Kaposvár 900 milliós intézmény-felújítási programja. Az iskolákat, óvodákat, orvosi rendelőket, kulturális intézményeket is érintő beruházási programot hétfőn ünnepélyes keretek között zárták le a Munkácsy Mihály Gimnáziumban.

A város történetének legnagyobb intézményfejújítási programját hajtották végre ebben az évben - hangsúlyozta huszonnégy intézményben történt felújításokról szólva Szita Károly (Fidesz-KDNP) Kaposvár polgármestere.
A város vezetője szerint ezeknek a felújításoknak a révén modernebb, ugyanakkor olcsóbban, energiatakarékosabban üzemeltető a város, és hozzájárul ahhoz, hogy Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa maradjon, úgy, hogy a szolgáltatások is a legjobb minőségűek.

 

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára köszöntőjében kiemelte: az ilyen jellegű beruházásoknak és közös projekteknek köszönhetően meg tudták cáfolni azt a fajta riogatást és negatív fogadtatást, amely szerint sem az önkormányzat, sem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem tud igazi gazdája lenni az iskoláknak.
"Ez a mai alkalom erre jól és határozottan cáfol rá, hiszen egy olyan városban (...) sikerült egy erőt mutatni a két fenntartó - működtető és fenntartó szervezet - között, ahol (...) az nyert bizonyítékot, mind a két szervezet felelős, ugyanúgy felelős maradt azokért a gyerekekért, akik ezeket az iskolákat, intézményeket használják" - mondta az államtitkár.
Czunyiné Bertalan Judit Kaposvárt példaként említette, mondván, nagyon hatékonyan sikerült elkölteni a rendelkezésre álló forrást: határidőre, példaértékűen végeztek a beruházásokkal.
Az államtitkár szerint az intézményfelújításoknak egyúttal üzenetértéke van, azt mutatja, hogy a város minden lehetőséget megragad, amivel akár az iskolák, akár a közintézmények, akár a város működtetése olcsóbbá, gazdaságosabbá tehető.
Gyallai Katalin, a 110 millió forintból megújult, nyolcszáz diákot befogadó Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója beszámolva a felújítás során elvégzett munkálatokról - kicserélték a nyílászárókat, leszigetelték a tetőt és a falakat, újrafestették az épületet - úgy fogalmazott: "épületünk megújulása szimbolikát hordoz magában. Ahogy a frissen szigetelt falak megóvnak minket az időjárástól, úgy áll intézményünk is ellen a munkánkat hátráltató tényezőknek".

forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére