Jelenlegi hely

20 film karácsonyra

Téli estékre ajánlunk néhány klassz filmet. Könnyű klasszikus, romantikus, komoly dráma, mese és legenda, megható és vicces – válogatásunkban ezeket mind megtalálod.

A karácsonyi cipő

The Christmas Shoes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai filmdráma, 100 perc, 2002

Három szívmelengető karácsonyi történet fonódik össze: Robert Layton (Rob Lowe) ügyvéd válását próbálja feldolgozni, anyja, Helen búskomor emlékekkel küszködik, és Maggie Andrewsnak (Kimberly Williams) pedig egyre fájdalmasabb egészségügyi problémáival kell szembe néznie.

A születés

The Nativity Story, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 101 perc, 2006 

Amikor Heródes király megtudja, hogy megszületett a Messiás, aki veszélyeztetheti hatalmát, megparancsolja katonáinak, hogy öljenek meg minden két évesnél fiatalabb gyermeket. Az előzményekből kiderül, hogy Mária szegény családban nőtt fel. Az apja Józsefhez, a jómódú ácshoz akarja férjhez adni. Ő azonban szerelemből szeretne férjhez menni. Megjelenik neki egy angyal, és elmondja, hogy ő fogja megszülni az emberiség megmentőjét. Mária és József Názáretből Betlehembe menekül. Mivel senki sem fogadja be őket, a kis Jézus egy istállóban születik meg. 

A karácsony története

Joulutarina, finn filmdráma, 83 perc, 2007

Sok száz évvel ezelőtt, Lappföldön, a 7 éves Nikolas szülei és testvére egy tragikus balesetben meghalnak. Az árván maradt fiú így senkire nem számíthatna, de a falubeliek megsajnálják, és elhatározzák, hogy szűkős lehetőségeik ellenére felnevelik őt, úgy hogy minden család befogadja egy évre. Nikolas, amellett hogy jól viselkedik és szorgalmasan tanul, hálából apja bicskájával apró ajándékokat készít a többi gyereknek, amit karácsony este rak le a házaik elé. Amikor a fiú a mogorva asztaloshoz, Isakkihoz kerül, mégis úgy tűnik, hogy ismét rosszra fordul a sorsa. Hamarosan azonban kiderül, hogy a zord külső mögött érző szív rejtőzik, és Isakki úgy dönt, segít Nikolasnak a hagyományos ajándékosztásban...
A karácsony története szívmelengető családi film, ami a sokszor elmesélt Télapó legendát hozza közelebb a csodákban már hinni nem tudó nézőkhöz is.

Karácsonyi ének

A Christmas Carol, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 96 perc, 2009 

Az 1800-as évek Londonja, karácsony idején. Az ünnep iránt semmilyen kötődést sem érez Ebenezer Scrooge, a kapzsi és szívtelen öregember. Egész életében csak a pénz érdekelte, az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra nem pazarolt időt. Ám ez a karácsony más, mint a többi. Scrooge-ot meglátogatja a múlt, a jelen és a jövő karácsony szelleme, akik magukkal viszik egy időutazásra. Szembesítik addigi kiábrándító életével, érzéketlenségével és hamarosan bekövetkező halálával. A fösvény és mogorva vénember kap egy utolsó lehetőséget, hogy átértékelje az életét, és nemcsak a saját, hanem környezete sorsát is megváltoztassa. 

Az élet fája

The Tree of Life, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 139 perc, 2011 

Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien, a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához és szigorú édesapjához fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban. 

Karácsonyi vakáció

Christmas Vacation, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 97 perc, 1989 

Az Amerikai vakáció és Európai vakáció című filmekből jól ismert Griswold család újabb, karácsonyi kalandjaival ismerkedhetünk meg. Az egész család kész az év legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra. A család sürög forog, vásárol és csomagol. Mindenki kitűnő ajándékokat vett szeretteinek és azon vannak, hogy sikerüljön titokban tartani azokat. Ismerve a Griswold családot tudható, közeleg a katasztrófa. Ahol a Griswoldok megjelennek onnan az emberek azonnal menekülni kezdenek, mert körülöttük minden leomlik, összedől, kigyullad, elpusztul. Vajon képes-e egy család romba dönteni a karácsonyt?

Egy karácsony együtt

One Christmas, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 87 perc, 1994

Az 1930-as évek Amerikájában játszódó történetben a nagynénikéje nevelte nyolcéves kisfiú, Buddy minden vágya, hogy karácsonykor újra találkozhasson évek óta nem látott édesapjával. Az örökifjak gondtalan - fogadásokból és kaszinózásból álló - életét élő apa eleinte csak nyűgnek tartja a kis jövevényt, aki akadályt jelent számára a társadalmi ranglétrán való emelkedésében, illetve a város leggazdagabb vénlánya pénzének megszerzésében. Idővel azonban a férfi belátja, hogy fia nem akadály, hanem inkább előny a hölgy szívéhez vezető úton. Buddy azonban átlát apja mesterkedésein és felnőtteket megszégyenítő érettséggel téríti apját vissza az érzelmi szélhámosság elkövetésétől. Mire a kis Buddy karácsonyi vakációja véget ér, az apja már nem az a régi szélhámos többé, aki csak kihasználja a körülötte lévő embereket, hanem fiának hála új emberként éli tovább életét.

Csoda New Yorkban

Miracle on 34th Street, magyarul beszélő, amerikai családi kalandfilm, 110 perc, 1994

Susan Walkert (Mara Wilson), a hatéves kislányt nagy csalódás éri, amikor édesanyja elárulja neki, hogy a Télapó nem létezik. Felbukkan azonban egy fura alak, Kriss Kringle (Richard Attenborough), aki mindent a feje tetejére állít, azt mondja magáról, ő a Mikulás. Krisst bíróság elé citálják, hogy bizonyítsa be, valóban az, akinek állítja magát. A kedélyes öregúr segítségével Susan, és vele együtt sokan mások ráébrednek a Karácsony ünnepének valódi értelmére.

Karácsonyi doboz

The Christmas Box, magyarul beszélő, amerikai tévéfilm, 100 perc, 1995

Az Evans család: férj, feleség és hatéves kislányuk, beköltözik az idős Mrs. Parkins hatalmas házába, ahol cserébe gondoskodniuk kell a háztartásról. A két nő és kislány hamar összebarátkozik, a férfinek azonban erős ellenérzései vannak az új lakhellyel és tulajdonosával szemben. Ráadásul különös álmokat lát, melyek során egy angyal jelenik meg előtte. S miközben közeledik a karácsony, olyan régmúlt dolgokra derül fény, melyek örökre megváltoztatják az egész család és az idős hölgy életét...

Segítség, karácsony!

Mixed Nuts, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 1994 

Már csak néhány óra, és az otthonokban kigyúlnak a karácsonyi fények, amikor Philip és odaadó munkatársai körül úgy tűnik minden kizökken a rendes kerékvágásából. Az öngyilkosokra specializálódott lelki segélyszolgálat vezetője, a kissé ügyefogyott, ám jólelkű Philip soha nem veszíti el optimizmusát. Még most sem, amikor lapátra tette a menyasszonya, miközben az irodáját éppen fel akarják számolni, és segélyszolgálatának munkatársai maguk szorulnak rá a lelki segélyre. Percek alatt mindenen úrrá lesz a zűrzavar, s történik mindez Szenteste, amikor a kétségbeesettek még szerencsétlenebbnek érzik magukat, és nem marad más hátra, mint reménykedve a telefon után nyúlni. Bizony, a szeretet ünnepe is lehet ilyen zaklatott, különösen ebben a romantikus komédiában, mely olyan komoly témákat jár körül, mint élet és halál, szerelem, születés és a mézeskalács.

Volt egyszer egy karácsony

Once Upon a Christmas, kanadai családi film, 90 perc, 2000 

Jön a Karácsony, és a Mikulás egész háznépe lázasan sürög-forog, de az idén valahogy az öregfiú szíve nincs a helyén... A világ kapzsiságától és önzésétől kiábrándultan be akarja dobni a törülközőt, de a lánya, Kristin rábeszéli, hogy adjon egy utolsó esélyt a halandóknak. Ha a lány be tudja bizonyítani, hogy akár csak egy család képes megváltozni, és újból jószívűvé és figyelmessé válni, akkor a Mikulás elhalasztja a vakációját Hawaiiban, és visszatér a szánjához. A baj csak az, hogy Kristin pont Morgan-ékat fogja ki - egy olyan családot, ahol az apa munkamániás, a gyerekek szerint meg az a legjobb móka, ha mogyoróvajat tesznek a bébi-csősz alsóneműjébe, és gyorsragasztót a tornatanár sípjába. És mindennek tetejébe ott van még a nővér, akihez képest Szörnyella De Frász olyan, mint a legédesebb kiskutya a százegyből, és aki keresztül akarja húzni a lány minden számítását. Vajon sikerül így Kristin-nek megtanítania a családot arra, hogy amit adnak, azt kapják vissza, és vajon meg tudja-e akadályozni, hogy a Karácsony szelleme eltűnjön - örökre?

Boldog karácsonyt, Hetty néni!

Happy Christmas, Miss King, magyarul beszélő, kanadai családi film, 87 perc, 1998

Avonleaben mindenki a karácsonyra készülődik, az ünnepi várakozást azonban beárnyékolja, hogy sok helybeli fiú valahol messze a fronton harcol. Olivia is Avonlebe utazik, hogy a King családdal együtt ünnepeljen, de Hetti már megérkezésekor vérig sérti. Felicity nevelt ikreinek rokonai váratlanul felbukkannak és elviszik a gyerekeket, Hettit néhány szülő nyugdíjba szeretné küldeni, Felixről pedig egy telegram azt tudósítja hogy több napja eltűnt. A King család karácsonya nagyon szomorúnak ígérkezik, a szeretet viszont mégis minden bajon felülkerekedik.

Város karácsony nélkül

A Town Without Christmas, amerikai filmdráma, 91 perc, 2001 

Amikor egy boldog kisváros aprócska lakója, egy kisfiú annyira szívhezszóló és megrázó levelet ír a Télapónak, az egész ország felfigyel rá. A kisfiúnak ugyanis elege lett ebből a világból, ahol annyira sok a szomorúság, a veszekedés és a válás a családokban, hogy azt kéri, vigye el magával a Télapó - örökre.

A karácsonyi látogató

A Christmas Visitor, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 90 perc, 2003

New Chatham városkában a Boyajian család számára is elérkezett a karácsony. George, az apa, Carol, az anya és lányuk, Jean számára azonban a karácsony már nem jelent szép ünnepet. George és Carol rég elfelejtették már a karácsonyi ünnepek melegségét és örömét, mióta fiuk, George 1991 karácsonyán meghalt az öböl-háborúban. Ebben az évben azonban, amikor George szokás szerint fia sírjához látogat, hirtelen feltámad benne a vágy, hogy összehozza családját és úgy ünnepeljenek, mint azelőtt. Mindez akkor kezdődik, mikor George felvesz egy stoppoló fiatalembert, Matthew-t, akinek nincs hová mennie az ünnepekre. Így hát elfogadja George meghívását, hogy töltse családjánál az éjszakát. Csupán egy dolgot kell tennie cserébe: Carol kedvéért azt kell mondania, hogy ő is szolgált a háború idején és ismerte a fiukat. A Boyajian család meleg otthonában, a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa mellett azonban kiderül, hogy Matthew az egész család számára tartogat meglepetéseket, melyek visszaadják egymásba és a karácsony csodáiba vetett hitüket.

Diótörő

The Nutcracker in 3D, magyarul beszélő, angol-magyar családi film, 103 perc, 2010 

Csodálatos karácsonyi képeket és hangulatot találunk Andrej Koncsalovszkij Diótörő filmváltozatában. Ez a legújabb, 3D-ben is megjelenő adaptáció 1920 karácsonyán, Bécsben játszódik. A kis Mary egy különleges diótörő játékfigurát kap ajándékba keresztapjától. A kislány boldogan fekszik le aludni, de álmában megelevenedik a Diótörő és más játékai is, majd kezdetét veszi egy varázslatos utazás a fantázia világába. A fabáburól kiderül, hogy elvarázsolt herceg, s a kis Mary vele összefogva veszi fel a küzdelmet a gonosz Patkánykirállyal és alattvalóival. Amikor a Diótörőt túszul ejtik a gonosz patkányok, Mary kis játékaival mentőakciót indít kiszabadításáért. 

Karácsonyi fények

Christmas Cottage, magyarul beszélő, amerikai-kanadai családi film, 100 perc, 2008 

Az életrajzi ihletésű filmben Thomas Kinkade, Amerika egyik népszerű, elismert festőjének pályakezdő éveibe nyerünk bepillantást. Az egyetemista Thomas a téli szünetre hazamegy édesanyjához és testvéréhez, a gyönyörű kisvárosba Placerville-be, amikor megtudja, hogy hamarosan elárverezésre kerülhet a házuk. Mindent megtesz, hogy erre ne kerüljön sor. Megfest egy utcai csendéletet egy elhagyatott raktár falára. Közben Glentől az öreg mestertől tanulja a festészet és az élet rejtelmeit. Glen szerint a művészlétben az a legfontosabb, hogy sosem adjuk fel és feladatunk, hogy megleljük a fényt, a legragyogóbb fényt, ami nem más, mint a szeretet...

Karácsony előtt

magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2015 

A jómódú budai agglegény hazafelé tart a munkahelyi ünnepségről, az utcákon mindenki a karácsonyi rohanásban tülekedik. A csúcsforgalomból kivergődve a háza előtt egy guberáló koldusba botlik, aki meglepő bölcsességgel, humorral ajánlja fel segítségét. Megígéri, hogy karácsonyig összepárosítja a kidobott fél pár zoknikat, amit a kukában talált. A férfit meghatja a jóság, adni vágyás, ami ebből a szegény emberből árad felé. Nemrég veszítette el az apját és most úgy érzi valakin neki is segítenie kell. Bevásárol az új, "hajléktalan" barátnak, hogy karácsonykor megajándékozhassa meleg kabáttal, cipővel. Alig várja az újratalálkozást.

Koldus és királyfi

Crossed Swords, magyarul beszélő, amerikai-angol kalandfilm, 113 perc, 1978

Edward herceg - az angol trón örököse, VIII. Henrik fia - beteges atyja mellett az ország legfontosabb embere, akit éjjel-nappal gárdisták őriznek. Mégis megtörténik, hogy ruhát és életet cserél Tom Canty-vel, a szegénynegyed tolvajával, és mocskosan, megalázva, megverve, kitaszítottként ismeri meg a nép életét, míg Tom, a szegény tolvaj a palotában marad. Egy királyfi és egy szegény fiú kalandos szerepcseréjének története, akik a megszólalásig hasonlítottak egymáshoz. "Lehet, hogy csak mese, lehet, hogy csak legenda, lehet, hogy csak hagyomány, lehet, hogy megtörtént, de az is lehet, hogy nem, de megtörténhetett..." Így kezdődik a Mark Twain világhírű regényéből készült klasszikus filmalkotás, melynek főbb szerepeiben világsztárokat láthatunk.

Hókirálynő

Snezhnaya koroleva, magyarul beszélő, orosz családi animációs film, 80 perc, 2012 

Egy távoli vidéken, ahol elvarázsolt hadihajók fagynak jéggé, és városok alusznak örökös téli álmot, élt egyszer egy bátor testvérpár, Gerda és Kai. Édesapjuk, Vegard varázsló különleges hatalommal bírt: olyan tükröket készített, amelyek megmutatták, milyen érzéseket, vágyakat rejt az emberek lelke. Ám a fagyos szívű Hókirálynő, aki a világot örökké tartó téllel sújtotta, nem nézte jó szemmel, hogy a birodalmában van valaki, aki képes a legtitkosabb érzéseket is feltárni.
Egy napon a gonosz királynő a sarki széllel Vegard mestert és feleségét, Unát elragadta gyermekei mellől, és jégszoborrá változtatta.
Évekkel később a Hókirálynő egyik szolgája, Orm, a troll egy árvaházban felfedezi Vegard varázsló fiát, Kait. A sarki szél ekkor Kait is elragadja húga, Gerda mellől, egyenesen a királynő palotájába, aki arra készül, hogy őt is jéggé dermeszti. 
A Hókirálynő nem is sejti, hogy Gerdát és Kait olyan szoros kapocs köti össze, amit még ő sem törhet szét. A bátor lányka felkerekedik, hogy hűséges barátjával, Lutával és a megszelídített trollal megkeresse szeretett testvérét, Kait. Kalandos útjuk során számos veszéllyel kell szembenézniük, ám a szeretet, a jóság és az elszántság erejével sikerül megküzdeniük a jégszívű asszonnyal, hogy megmentsék családjukat, és megtörjék a világot sújtó fagyos átkot. 

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére