Jelenlegi hely

Somogy Megyei Értéknap Kaposváron

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Miénk a város!” Fesztiválhoz kapcsolódóan rendezi meg a Somogy Megyei Értéknapot 2016. szeptember 2-4. között Kaposvár belvárosában, a Kossuth téren.

A program célja, hogy széles körben tegye ismertté a megye értékeit, különösen a megyei értéktárba felvett értékeket. 2016-ban a néphagyományok, a népi kézműves tevékenységek interaktív bemutatása kerül előtérbe.

 

Somogy népművészete, néphagyományai önálló elemként is szerepelnek az értéktárban, de a népművészet egyes elemei is megjelennek benne. A 2016-os program ezek közül az elemek közül válogat.

 

Három napon keresztül, naponta 10.00-20.00 óra között két sátorban ismerkedhetnek az érdeklődők e gazdag hagyomány elemeivel.

Szeptember 2-án, pénteken a buzsáki hímzés és viseletek kerülnek bemutatásra, illetve a balatonendrédi csipkeverést ismerhetik meg, mely a Szellemi Kulturális Örökség jó gyakorlata.

Szeptember 3-án, szombaton a karádi hímzést próbálhatják ki az érdeklődők, illetve a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület mestereinek közreműködésével pl. a faragást.

Szeptember 4-én, vasárnap a törökkoppányi hímzést és viseletet ismerhetik meg, illetve ez utóbbit fel is próbálhatják, valamint a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület mestereinek közreműködésével pl. a szövést próbálhatják ki.

forrás: nmi.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére