Jelenlegi hely

Lelkesíteni vagy lelombozni?

Iskola – a nagycsoportosok számára a csodák világa, ahol végre feltárul a titkok kapuja. Vajon így év vége felé mit látnak az elsősök? Varázslatos hely még, vagy máris úgy viszonyulnak hozzá, mint a nagyok, hogy alig várják a szünetet? A kérdést így is megfogalmazhatjuk: szükségszerű-e, hogy az évek múlásával lelohadjon a gyerekekre annyira jellemző kíváncsiság?

Azt hiszem, sokunknak ismerős az a helyzet, amelyet Csíkszentmihályi Mihály, a flow fogalmának megalkotója említ nagy sikerű könyve bevezetőjében. A tanulást énekléssel, a magolnivaló ritmusba szedésével könnyítő kisdiákra így szól rá az édesapja: "Ne keverj munkát mulatsággal! A kettő nem megy együtt."

Valóban, egy kisgyermek, egy óvodás esetében még természetesnek vesszük, hogy játszás közben tanul, de az iskoláskortól kezdve a játékot elkülönítjük a "komoly munkától". Nyilván szükséges, hogy keretek között, bizonyos szabályokat tiszteletben tartva dolgozzon egy osztálynyi gyerek, de ezeket a kereteket nem ártana újragondolni.

Munka és mulatság

A neves göttingeni agykutató, Gerald Hüther a tudomány felismeréseit igyekszik a gyakorlatban hasznossá tenni, ezért mozgalmat indított hazájában az iskolák átalakítására. Több interjúban, cikkben kifejti, mennyire természetünkkel ellentétes az a törekvés, hogy a gondolkodást elválasszuk az érzelmektől. Bár kultúránkban ez a bevett gyakorlat, és erre igyekszünk tanítani a gyerekeket is, az agyunk működése épp ennek az ellenkezőjét követelné meg.

A 20. század afféle gépként tekintett az egész emberi szervezetre, amely a génekbe írt program szerint elkészül, aztán jól-rosszul sokáig működik, majd végleg tönkremegy, és a roncstelepre kerül, akár egy autó. Ezt a képet később felváltotta az az elgondolás, hogy agysejtjeink, akárcsak az izmaink, edzhetők: ha eleget törjük a fejünket, okosabbak leszünk. Hüther professzor azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a hasonlat is sántít. Hiába minden igyekezet és fáradozás, csak az a foglalatosság van érdemi hatással az agyunkra, amelyet lelkesedéssel végzünk. Mindez új megvilágításba helyezi tanulás és játék, munka és mulatság viszonyát. Hiszen ha gyermekeink érzelmileg aktív állapotban tudnak igazán eredményesen tanulni, akkor különösen fontossá válnak a személyes kapcsolatok: a társakhoz való kötődésük, az önmagukhoz, a pedagógushoz és a tananyaghoz fűződő viszonyuk. Alighanem ezért boldogulnak könnyen az iskolában azok a kislányok, akik odaadóan szeretik a tanító nénit. Ami neki fontos, azonnal fontossá válik a tanítványainak is. Sajnos azonban ezt a bizalmat és lelkesedést könnyen megingathatja például a hőn szeretett tanárban való csalódás vagy egy nevelő célzatú, de megszégyenítő minősítés a részéről.

"Nagyon erősen meghatározza életmódunkat az az ipari társadalmunkba mélyen beivódott eszme, mely szerint a verseny minden fejlődés alapja és legfontosabb feltétele.[...] Oktatási intézményeinkben, üzemeinkben és szervezeteinkben ezért teljesítménykényszert és konkurenciát teremtünk, hogy ezzel a természetes kiválasztódásra hivatkozva kiválogassuk azokat, akik ilyen körülmények között képesek kiemelkedő teljesítményre. Eközben pedig a többieket vesztesekké tesszük, […] sőt azt gondoljuk, hogy a konkurencia nyomása nélkül az emberek nem is lennének képesek kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket.

Pedig már rég fel kellett volna ismernünk, hogy […] a versengés szítása csak az egyre növekvő specializálódáshoz vezet. Szakbarbárokat és élsportolókat nevelhetünk teljesítménykényszerrel, de nem átfogó műveltségű, sokféle kompetenciával rendelkező és körültekintő, előrelátóan gondolkodó és felelősen cselekvő, nyugodt, erős kapcsolatokra képes személyiségeket."
(Gerald Hüther: Was wir sind und was wir sein könnten [Amik vagyunk, és amik lehetnénk])

Szintén romboló hatású az a versengés, a folytonos összehasonlítgatás, amely a legtöbb iskolában, sőt már sok óvodában is jellemző. Ahogy keretes írásunkban is olvasható, az állandó teljesítménykényszer és a konkurencia akadályozza a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatását.

Álmaink iskolája

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy szülőként, pedagógusként arra kellene törekednünk, hogy felfedezzük gyermekeink egyéni talentumait, megismerjük az erősségeiket és a gyengébb oldalaikat. Ha személyre szabottan foglalkozunk velük, akkor tudjuk igazán segíteni őket a fejlődés útján. Természetesen ennek feltétele, hogy mi, felnőttek is átértelmezzük a magunk szerepét, helyzetét. Ne tekintsük önmagunkat a tudás és az igazság letéteményeseinek, akik a gyermekfejekbe bele akarnak tölteni meghatározott tartalmakat. Ameddig a gyermeket úgy látjuk, mint a mi nevelésünk "tárgyát", akinek az a dolga, hogy alkalmazkodjon és teljesítsen, addig aligha leszünk képesek lelkesíteni őt.

Hüther professzor álma, hogy olyan iskolák jöjjenek létre, ahol a gyerekek sírnak, ha kitör a szünidő, és alig várják, hogy újra együtt lehessenek. A valóságban is léteznek ilyen intézmények, és biztató, hogy egyre többen igyekeznek a mintaprojektekből inspirációt meríteni. Ezek egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy a gyerekekből nem nyájat, még csak nem is egyszerűen csapatot akarnak létrehozni, hanem individualizált közösséget. Olyat, amelyben minden tag fontos a maga adottságaival együtt, és minden tag tudatában van annak, hogy szüksége van a közösségre, hogy egyedül nem tudna boldogulni.

A tagok nem úgy definiálják önmagukat, hogy "én vagyok az, aki ezt meg ezt jobban csinálja, mint a többiek", hanem ki-ki úgy tekint önmagára, hogy "én ezzel és ezzel tudok hozzájárulni a közösség egészének boldogulásához, sikeréhez".

Ismerős ez a hozzáállás? Azt hiszem, minden keresztény közösségnek ilyennek kell(ene) lennie. Ez maga a szeretet civilizációja. Kezdjük el építeni gyermekeinkben, szűkebb és tágabb környezetünkben – de mindenekelőtt önmagunkban!

Herbert Dóra

Megjelent a Family magazin 2015/2. számában.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére