Jelenlegi hely

Apának lenni "trendi"

A rugalmas családtámogatási rendszer a választás szabadságát adja a szülőknek, akik élethelyzetüktől függően dönthetnek munkavállalásról és gyermeknevelésről – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Három királyfi, Három királylány mozgalom konferenciáján.

Novák Katalin az “Apa (is) csak egy van!” című rendezvényen azt mondta, a kormányzat az anyának vagy az apának – a gyerek fél éves kora után – ugyanazokat a családtámogatásokat biztosítja, mert hisz a szülők, a család együttműködésében.

A családtámogatási rendszer mindkét szülő által igénybe vehető elemei között említette a gyermekgondozási segélyt (gyes), a gyermeknevelési díjat (gyed), a gyed extrát, valamint a gyermekápolási táppénzt, amelynek lényege, hogy a két dolgozó szülő egyike a gyermek betegsége idejére otthon maradhat.

Ez utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekápolási táppénz idejét július 1-jével megduplázták. Ez azt jelenti, hogy a 3-6 év közötti gyerekek betegsége esetén az anya és az apa is 42-42 napra mehet táppénzre, míg afölött, 12 éves korig, 14-14 napra.

Az államtitkár arról is beszélt, a társadalomban kezd “trendivé” válni az apaság, a családokban egyre jobban erősödik az apák szerepe, büszkébben és aktívabban vesznek részt a gyermeknevelésben, és mind többen gondolják úgy, hogy “apának lenni férfias dolog”.

Egy 2014-es nemzetközi kutatásra hivatkozva azt mondta, a szellemi foglalkozású apák ma már 14 százalékkal több időt töltenek a gyermekükkel, mint az anyák. Mint fogalmazott, megfordult a történelmi trend, hiszen egy generációval korábban még az anyák jelenléte volt erősebb a gyerekekkel való szabadidős tevékenységben.

Az apaszerep témájában évente konferenciát szervező Három királyfi, Három királylány mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a fiatalok terveznek.

A civil szervezet egyebek mellett párkereső programokkal, párkapcsolati témájú előadássorozatokkal, nyitott konferenciákkal, továbbá az éves Családbarát vállalat díj meghirdetésével tesz a céljaiért. A mozgalom programjairól a www.haromkiralyfi.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A mozgalom kezdeményezésére született meg 2013-ban, majd erősítették meg tavaly az ötpárti családpolitikai nyilatkozatot. Az Országgyűlés valamennyi frakciója képviseletében aláírt dokumentumban vállalták, hogy támogatnak minden olyan családpolitikai lépést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére