Jelenlegi hely

A komfortzónán túl - találkozás a Stílusikonnal

Immár harmadszor rendeztük, szerveztük meg az Év Női Példaképe versenyt és hozzá a díjátadót. Minden jelölt számára ez a megmérettetés egy komoly önismereti utazás is egyben. Segítő, támogató jelenléttel állunk mellettük a bemutatásuk első pillanatától a díjadó végéig. Évről évre mindig többet tettünk hozzá és íly módon egyre többet is kaptunk. Idén már-már úgy éreztük, túlnőtt rajtunk az esemény, így nagy segítség volt Pasztusics Nikoletta, "STÍLUSIKON" támogatása.

Minden évben komoly dilemma a szekrényajtó előtt állás. 

Mit vegyünk fel?

Ezen már tavaly is sokat tanakodtunk, idén azonban az egyik ajándék felajánlás a STÍLUSIKONTÓL érkezett. Így kerültünk kapcsolatba Nikivel és így ajánlott fel nekünk egy-egy ruhát a díjátadóra.

És jött a  S T Í L U S I K O N ! 

Tudtuk, hogy Niki nem szimplán egy divatáru boltot üzemeltet, ő ennél sokkal többet nyújt! Szín- és stílustanácsadással, testalkatelemzéssel is foglalkozik, valamint élményvásárlás is van a szolgáltatásai között. Ráadásul mindezt óriási lelkesedéssel és szakértelemmel teszi.

Mottója: "Légy önmagad legszebb verziója!"

Ha Nikit, mint jelöltet kellene bemutatnuk, az első mondat biztosan az lenne, hogy gyermekkorában gyakran játszott hercegnőset és ezzel meg is alapozta a mai sikereit. 

Nikivel ellentétben soha nem akartam hercegnő lenni, ezért nekem egyáltalán nem komfortos egy ilyen csajos, ruhapróbálgatós délután.

Egy héttel a díjátadó előtt mentünk Nikihez a ruhapróbára. Moncsi nagyon várta ezt a délutánt, hatalmas volt a  lendülete én pedig gondolkodás nélkül vele tartottam. Erre szükség is volt, mert úgy rendesen kiugrottam a komfortzónámból és bevallom távcsővel sem nagyon találtam az eredeti helyem utána még hosszú órákig...ez a ruhapróba egy hatalmas önismereti utazással is felér.

Konkrétan bementünk egy olyan üzletbe, ahová én önként tuti be nem tettem volna a lábam, hihetetlen színes volt minden... Azzal a nyugalommal mentem be, hogy na ha itt lesz olyan, amit felveszek, akkor tud valamit a csajszi... Én, aki reggel 20 perc alatt menetkész - mert minden a praktika és az egyszerűség mentén történik nálam-,a belépést követően 10 perc múlva a "libafosződ" (elnézést kérek) nadrágomból és pólómból kiugorva egy olyan dizájnos ruhában találtam magam, hogy pislogni is elfelejtettem... és utána is...

Amikor azt látod a tükörben, hogy az ott egy NŐ - ez így gyenge... inkább DÍVA... baromira hasonlít rám... de ez tényleg én vagyok? 


játszósba/csinibe

Természetesen Moncsi ismer, úgyhogy pontosan tudta mi zajlik bennem :-). Biztos, ami biztos, még a nagy esemény előtti napon megkérdezte, hogy "De ugye felveszed?" 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben. Megfordult, Többször is! De mivel "együtt ugrunk" nem hagytam magamnak más lehetőséget. Van egy szupi fodrászunk, aki minden évben kreatívan áll hozzá a frizuránkhoz. A sminkemmel vagy 40 percet "szórakoztam", így sikeresen kitöltöttem az agyalás lehetőségére fennálló időkeretet arra a délutánra.

Nem maradt már más, mint a kapott ruhakölteménybe beleugrani. És kb így is történt. Családi drukkercsapatom megrángatta rajtam elől és háttul is és onnantól sikeresen kizártam az összes körítést. Jöttek a lányok és az este nekem csak róluk szólt. A díjátadó pedig fergetegesre sikerült. 

A legnagyobb nyeremény pedig az volt, hogy Moncsi jobban örült az én ruhámnak, mint a sajátjának.

Ő amúgy egy számára nagyon komfortos királykék ingruhát kapott.


A díjátadón

A ruháinkban nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük még egyszer Pasztusics Nikinek, hogy elővarázsolta belőlünk a NŐT, és ruhakölteményeivel tovább emelte a rendezvényünk színvonalát.

A Stílusikon szolgáltatásai:

  • Szín-és Stílustanácsadás
  • Testalkatelemzés
  • Élményvásárlás
  • Gardróbrendezés
  • Webshop

Elérhetőségek:

8630 Balatonboglár Dózsa György út 1.
Pasztusics Nikoletta - +36 30 855 5416
www.facebook.com/stilusikon
www.instagram.com/stilusikon_balaton
web: stilusikon.hu


Gutheil Gabriella - Kaposvárimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére