Jelenlegi hely

Amit tudni kéne a szexről… – egy felmérés riasztó eredményei

Tízből négy fiatal nem védekezik – erre a döbbenetes eredményre jutott az NRC nemrégiben készült kutatása. A 19 éven aluliak körében csaknem minden második terhesség abortusszal végződik.

A felmérésben 500, 16-25 év közötti magyar fiatalt kérdeztek meg. Kiderült, a 25 év alattiak legalább hetente egyszer élnek nemi életet, a korosztály negyede még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert, sürgősségi fogamzásgátlásra viszont minden tizedik fiatalnak szüksége volt az elmúlt egy évben.

Mi állhat az elkeserítő statisztika hátterében?

A kutatás kérdéseire adott válaszok alapján a legtöbbször a szülői támogatás és a felvilágosítás hiánya áll a felelőtlen viselkedés hátterében. A megkérdezettek egy része azt is elmondta, hogy nem tudja, milyen eszközök állnak a rendelkezésére.

A szex még napjainkban is tabu. Sok szülő titkon abban reménykedik, hogy az intimitás, a párkapcsolatok, a szex, a fogamzásgátlás témája még odébb van, ráér róla beszélni a gyermekével – ha egyáltalán megvannak hozzá a megfelelő szavai.  Pedig ebben az esetben is tanácsos megelőzni a bajokat, vagyis felkészíteni, terelni a fiatalokat, nem pedig utólag próbálni helyretenni, ami már rossz irányba fordult. Sok esetben egy haver, barátnő, vagy a neten elérhető film gondoskodik a „felvilágosodásról”.

A szexuális felvilágosítás nem csak a szülők, minden osztályfőnök mumusa is.

Pedig a fiatalokat igenis foglalkoztatja a téma.  De természetesen teljesen másról és máshogy kell beszélni egy osztálynyi 13 évessel, mint 18 évessel. Magyarországon nem része a tantervnek a szexuális nevelés, a tanároknak, ifjúsági szakembereknek számára nem áll rendelkezésre használható szexuális nevelési kézikönyv.

Pedig van jó példa is

A 2014/2015-ös tanévben 66 vajdasági középiskolában már bevezették a szexuális nevelés tantárgyat az iskolákban.  A program elindításakor az volt a cél, hogy csökkentsék a fiatalkori terhesség-megszakítások számát, amely a tartományi kormányzat hivatalos adatai szerint eléri az évi ötvenezret, de egyes becslések szerint akár ennek a kétszeresét is.

Szőnyi György, szülész-szakorvos a hvg.hu- nak adott korábbi interjúban arról beszélt, „az iskoláknak ez a téma csak egy kötelezően kipipálandó dolog, de nincs benne a szívük. Volt olyan kezdeményezés, hogy küldtünk az iskoláknak diákcsomagot: volt benne kiadvány, olvasnivaló, mintaóvszer, lányoknak intim higiénés eszközök, és volt olyan iskola a budai domboldalon, ahonnan az volt a visszajelzés, hogy kivették az óvszert a csomagból. Kérdeztük, hogy miért? A válasz az volt, óriási felháborodást váltana ki, hogy az iskola szexre buzdítja a gyerekeket.”

Magyarországon egészségtrénerek, alapítványok, a fiatalok szexuális nevelésével kapcsolatos csoportok segítségét vehetik igénybe azok az osztályok, tanárok, szülők, akik fontosnak tartják, hogy a felvilágosítás többről szóljon, mint a biológia órán megtanult szaporodás.

Katona Réka, a fiatalok szexuális nevelésével foglalkozó Ars Erotica Alapítvány a Gyermeksorsok blognak arról számolt be, a 14-18 éveseknél az ismerkedés, a kezdeményezés, a szüzesség elvesztése visszatérő témakör, de a vágyaktól, érzésektől az abortuszkérdésig nagyon széles skálán mozognak a témák. A 2010 óta működő szervezet sok területen, különféle célcsoportokkal dolgozik, de mindegyikben közös, hogy olyan nevelési helyzeteket teremtsen, ahol szabadabban tudnak beszélgetni a szexualitásról.  Tartanak tanárképzéseket és együttműködnek különböző szakmaterületekkel, ebben az évben például értelmi fogyatékos fiataloknak tartottak szexualitás fókuszú önismereti csoportot.

Hiedelmek a tudás helyett

Séllei Györgyi szexedukátor, az alapítvány munkatársa a hvg.hu-nak arról is mesélt, hogy „embertelen mennyiségű tévhit él a fejekben. A fiatalok azt gondolják, hogy az első szexuális együttlét alkalmával nem lehet teherbe esni, illetve hogy azt a lányt, aki még nem menstruál, nem lehet teherbe ejteni”. A szakember szerint nem is várható el, hogy ennyi hibás feltételezés mellett felelősségteljes szexuális magatartás alakuljon ki.

Szakérők egybehangzó véleménye, hogy a szexuális felvilágosítás alkalmával kulcsfontosságú a tréner személye: a szakmai tudáson, felkészültségen felül rendkívül sokat számít, hogy értsen a gyerekek nyelvén, képes legyen átadni az információkat úgy, hogy azokat a fiatalok meg is fogadják, hiteles legyen, akár szórakoztató.

Kriston Andrea egészségtanár, a szexuális neveléssel foglalkozó kamasz-program vezetője azt vallja, egy külső szemlélő, különösen, ha szakember, sokszor tárgyilagosabban tud a kényes témákról beszélni, mint egy hozzátartozó.  Az általa vezetett program lényege a kamaszok felkészítése az alhas tudatos védelmére, a szexuális élet kudarcainak kivédésére, a felelős szexuális életre, nemi identitásuk felépítésére, intimitásuk ismeretére.

Szőnyi György, szülész-szakorvos szerint felmerül a kérdés, hogy ha a biciklizésnél van olyan rúd, amit a bicikli kerekei mögé rögzít a szülő, hogy ne dőljön el a gyerek, és megtanítja őt biciklizni, akkor szexelni miért nem? A szexuális nevelésnek fiúkra, lányokra és korcsoportra szabottnak kellene lennie, de most szinte mindig elkésünk a felvilágosítással…

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére