Jelenlegi hely

Napköziből bölcsőde lesz

Megszűnik a családi napközi jogintézménye 2017. január elsejével, és családi bölcsőde lesz a három éven aluli gyermekeket ellátó szolgáltatási forma elnevezése. A családi bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalókról Dr. Mátay Katalint, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökét kérdezte a csalad.hu.

Tisztázzuk először is, mi a különbség a családi napközi, illetve a családi bölcsőde között?

A családi napközi egy 2005. óta létező napközbeni gyermekfelügyeleti szolgáltatás, amely széles korcsoportban látja el a gyerekeket, húszhetestől egészen tizennégy éves korig. A családi bölcsőde pedig a családi napközi jogutódja lesz 2017. január elsejétől, azzal a lényegi változással, hogy kizárólag a három évesnél fiatalabb gyerekeket fogja gondozni.

Tehát nemcsak az elnevezés változik majd egyik napról a másikra?

Egészen pontosan az történik, hogy a családi napközik jogintézménye 2016. december 31-én megszűnik, jogutódjaik, a családi bölcsődék pedig másnaptól már kizárólag kisgyerekeket fogadhatnak. Az egészséges, problémával nem küzdő gyermekek esetében ez azt jelenti, hogy az óvodába lépés időszakáig járhatnak majd családi bölcsődébe, a sajátos nevelési igényű gyerekeket pedig legfeljebb hatéves korukig gondozhatják a családi bölcsődék.

Az egyesületüket is átnevezik, mondjuk Magyarországi Családi Bölcsődék Közhasznú Egyesületévé?

Az biztos, hogy egyesületünk is változás előtt áll, és nemcsak névváltozás előtt. Egyébként a családi napközik fenntartóit és szolgáltatóit tömörítő szakmai érdekképviseleti egyesületünk tavaly ősszel ünnepelte tízéves születésnapját, bejáratott szervezetről van szó. Most megkérdezzük a tagságunkat, hogyan gondolják egyesületünk jövőjét. Szeretném, ha a továbbiakban is ellátnánk a családi bölcsődék érdekképviseletét.

A „családi bölcsőde” elnevezés egyébként 2017. január elsejétől él. Addig családi napköziről beszélünk. A családi napköziknek 2016. augusztus 31-ig kell nyilatkozniuk a kormányhivatalok gyámhivatalánál arról, hogy szeretnének-e átalakulni családi bölcsődévé. Tehát a családi napközik előtt a következő utak állnak: ha vállalják a kizárólag három év alatti gyerekek ellátását, akkor minden további nélkül családi bölcsődévé alakulhatnak. Ha viszont változatlanul széles korcsoportot – vagyis a három éven aluliakat, az óvodás, illetve az általános iskolás korúakat – szeretnének gondozni, akkor úgynevezett „napközbeni gyermekfelügyeletté” alakulhatnak. A harmadik választható lehetőség pedig a megszűnés.

Milyen tárgyi és személyi feltételekhez kötött egy családi bölcsőde létesítése? Kell egy megfelelő ingatlan, alkalmas személyzet, és indulhat a vállalkozás?

A családi napköziből átalakuláshoz nem kell semmi. A már működő napközik automatikusan családi bölcsődékké alakulnak, ha ennek értelmében nyilatkoznak, tehát a jelenleg érvényes feltételek vonatkoznak majd a családi bölcsődékre is.

És melyek ezek a feltételek, ha netán valaki azon törné a fejét, hogy családi bölcsődét alapít?

Kell egy életvitelszerű lakhatásra alkalmas lakóingatlan, abban kell egy csoportszoba, ahol a gyermekek napközben tartózkodnak, játszanak, alszanak, aztán kell egy főzőkonyha vagy egy melegítőkonyha, ami biztosítja a gyermekek napi négyszeri étkezését, illetve kell egy fürdőszoba. Ezen kívül nem árt, ha kertkapcsolatos az ingatlan, bár a napi levegőztetést egy közeli játszótéren is biztosítani lehet. És kell egy öltöző, ruhatároló helyiség is.

Nagyon kicsi, bölcsis korú gyerekekről beszélünk. A családi bölcsődében ezek a gyermekek valódi közösséget alkotnak? Vagy inkább csak egymás mellett játszó gyermekek csoportját?

A családi bölcsőde kiscsoportos szolgáltatás. Egy szolgáltató legfeljebb öt gyereket vállalhat, kisegítővel pedig hetet. Ezek a gyermekek azonban a legkülönbözőbb életkorúak lehetnek az említett korhatáron belül. Azért mondom ezt, mert voltaképpen egy ilyen kis csoport egy közösséget, egy nagy családot mintáz. Ráadásul a családi bölcsődéknek olyan feltételeket kell biztosítaniuk a gyermekeknek, mintha azok otthon lennének.

Milyen hatással van egy kisgyermekre, ha szülei családi bölcsőde járatják, összehasonlítva egy olyan gyermek fejlődésével, aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy édesanyja mellett nevelkedhet?

A magyar és a külföldi szakirodalmat egyaránt ismerve állítom, nem tudunk olyan esetről, hogy egy jól felszerelt családi bölcsődében egy gyermeket szerető, gyermekhez értő szakember ne tudna olyan napközbeni ellátást biztosítani, mint amilyet a család képes. Persze, ehhez kell a megfelelő családi háttér is, hiszen mi nem az anyát pótoljuk, hanem az otthon élményét nyújtjuk, addig, a míg a szülő erre munkája vagy egyéb ok miatt nem képes. A családi napközinek ráadásul előnye is van, hiszen ott a gyermek könnyebben szocializálódik: megtanul alkalmazkodni, megtanulja saját kompetenciájának gyakorlását a közösségben. Nyugodt lelkiismerettel jelentem ki, hogy egy jó színvonalú napközis ellátás nemhogy nem hátráltatja, inkább segíti a gyermek fejlődését.

És mi a véleménye az érintetteknek, a kisgyermekes családoknak erről a gyermekellátási lehetőségről?

Egyesületünk két alkalommal készíttetett kérdőíves felmérést, és a szülők mindkét alkalommal nagyon jó véleménnyel voltak erről a szolgáltatási formáról, kimondottan elégedett visszajelzéseket kaptunk.

De mennyibe kerül mindez a szülőknek? Kaphatnak állami támogatást?

A családi napköziket és majd jövőre a családi bölcsődéket is többféle fenntartó működtetheti: magánvállalkozás, civil szervezet, egyház, önkormányzat, vagy akár munkahely. Mégis, egyesületünk információi szerint a legtöbb szolgáltató civil szervezet, amelyet az állam befogad a finanszírozási rendszerbe, az ország olyan területein működik, ahol szükség van az ellátásra. Fontos tudni, hogy azok a szolgáltatók, amelyek 2012. december 31-ig működési engedéllyel rendelkeztek, mind befogadást nyertek az állami finanszírozási rendszerbe, vagyis az állam normatívával támogatja ezeknek a működését.

Összegszerűen ez mennyi pénzt jelent?

Jelen pillanatban gyermekenként és évente 268 ezer forintot. Ebből azonban nem lehet működtetni egy családi bölcsődés férőhelyet. Vagyis, hozzá kell még ehhez tenni a szülő által fizetendő térítési díjat, illetve tudunk olyan fenntartókról, amelyeknek a működését az önkormányzat is hozzájárulással segíti.

Mégis, hozzávetőleg mennyi kiadást jelenthet a szülőnek, ha családi bölcsődébe járatná gyermekét?

Ez nagyon változó. Az állami normatíva – ha van – körülbelül a 40 százalékát fedezi a kiadásoknak. Ha viszont nincs, akkor teljes egészében a szülők befizetéséből, illetve az esetleges támogatói hozzájárulásokból kell működtetni a rendszert.

Tudna mondani konkrét összegeket?

Az olyan helyeken, ahol kizárólag a szülők tartják fenn a rendszert, biztos, hogy havi 40-50 ezer forintot fizetnek férőhelyenként. Ahol azonban az állami normatíva is segít, ott 20-30 ezer forint a térítési díj. De ha egy hátrányos helyzetű családban van szükség napközbeni gyermekfelügyeletre, remélem, hogy a gyerekjóléti szolgálat el tudja érni, hogy az önkormányzat fizesse azt.

Jelenleg hány családi napközi fogadja a gyermekeket országszerte?

Mintegy ezer-ezeregyszáz családi napközi van Magyarországon, tehát helyenként hét gyerekkel számolva ez összesen hétezer férőhelyet jelent.

Összefoglalva: milyen anyagi képességű családnak, milyen élethelyzetben ajánlja a családi bölcsődét?

Én annak örülnék, ha ezt a szolgáltatást például az olyan családok tudnák igénybe venni, ahol az anya az extra gyes és gyed igénybevételével szeretne visszatérni a munkába. Jó lenne továbbá, ha a kistelepüléseken, ahol sok hátrányos helyzetű kisgyermek él, családi bölcsődében lehetnének a kicsik, amíg szüleik közmunkát végeznek. Örülnék annak is, ha minden sajátos nevelési igényű gyermek igénybe vehetné a családi bölcsődét, akár csak néhány órára is, hogy szülei időlegesen felszabadulhassanak a gyerek megpróbáltatásokkal terhes gondozása alól. És nagyon jó lenne, ha a kistelepülések összefogva családi bölcsődéket alapítanának, hogy legalább azok a kicsik helyben maradhassanak, akiknek a szülei lakóhelyüktől tíz-húsz kilométerre járnak dolgozni. A családi bölcsődék ugyanis rugalmasak, napi tizenkét órás nyitva tartásukat mindig a szülők munkaidejéhez, elfoglaltságához, elvárásához igazítják.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére