Mátrai Szilvia: Csak lassítok kicsit a tempón
A kistarcsai kórház stroke és neurológia osztályán fekszem, hason, és jobban teszem, ha meg sem mozdulok. A számból infúzió cső lóg, ami az ágyam melletti hokedlira helyezett ipari mennyiségű teában végződik. Megnyugtató, hogy még mellettem van a nővérke. Az ebédosztáskor kétszer is a tányér mellé nyúltam, ő megfogta a kezeimet és rátette a tányér szélére. Amikor az előbb agyvizet vettek, ő tartotta a derekamat, Zita doktornő pedig a fiáról mesélt, miközben hátba szúrt. Aztán a nővér visszakísért az ágyamhoz és lefektetett. Most megkér, hogy igyak már meg néhány liter teát mozdulatlan hason fekvésben. Adja magát a kérdés, hogy mi lesz, ha pisilni kell. Akkor jön az ágytál, ne aggódjak, csak igyak szépen. Mondom neki, hogy máris kell, mert annyira rettegek, hogy kimegy. Évek óta nem voltam egyedül.
Kiderül, hogy az ágytálas pisiléshez nincs tehetségem. A tetovált kezek mosolyogva ágyneműt cserélnek alattam, és közben mozdulatlan tudok maradni. Ez a szép cigányasszony egy angyal. Aztán mégiscsak kimegy, és rám szakad a magány.
Hogyan juthattam én ide? Harmincnyolc évesen ágytálaznak. Autoimmun beteg vagyok, és ki kell deríteni, mi okozza a kettős látást. A doktornő két opciót vázol fel. Vagy autoimmun gyulladás az agyban (SM), vagy az agyvérzés, amit lábon kihordtam. Hogy lehetek ekkora lúzer? Agyondolgoztam volna magam? Miért is dolgozom én tulajdonképpen?
Eszembe jut egy forró nyári nap. Reggel ötkor keltem, négy óra alvás után. A kutyasétáltatással kezdtem. Majd a számlázásokat ellenőriztem, aztán végigmentem még egyszer utoljára a checklistán, hogy a helyén van-e az összes hangszer, erősítő, média és szabadidős kellék. Végignéztem a szállásadóval folytatott levelezést, a tanári megállapodásokat, és válaszoltam néhány last-minute jelentkezőnek. Elrendeztem mindent, ami három hét rocktáborhoz szükséges. Aztán elkezdtem ébresztgetni a családot. A férjem indult a munkahelyére, mi a gyerekekkel előző nap bepakoltuk a bőröndöket, hogy reggelre már csak a teafőzés, a reggelizés, a szendvicskészítés, a mosogatás, az öltözködés és az autóba pakolás maradjon.
Amikor ez mind megvolt, gyorsan beugrottan a vasalt nyári kiskosztümbe és feldobtam egy markáns, mégsem hivalkodó üzleti sminket. Bebújtam a tűsarkúba, és bekészítettem a rockercuccot az első ülésre. Miután elbúcsúztunk a menhelyről örökbe fogadott hűséges társunktól, kocsiba ültünk és száguldva közelítettük meg a Bandatábor gyülekező pontját a Városligetben, mert már igencsak eltelt az idő. A nagyfiam csá anya felkiáltással felült a bérelt buszunkra, igyekezett minél hamarabb hatótávolságon kívül kerülni. Megvártuk, míg minden jelentkező és tanár megérkezett, ellenőriztük a létszámot, majd útnak indítottam a buszt Gyulára.
A hároméves tündérlányommal kocsiba pattantunk, és anyukára nem jellemző sebességgel nekivágtam Békéscsabának. A békéscsabai benzinkúton anyósom várt bennünket. Gyors leltár után – gyerek, gyerekülés, táska, alvós róka, kedvenc baba – elbúcsúztam tőlük. Sarkon fordultam és szó szerint beestem a gyár ajtaján, ahol már a teljes vezetőség várt rám a nagy tárgyalóban. Üzleti hatás menedzsment rendszert jöttem ide prezentálni. Én, a megbízható üzleti tanácsadó, aki vagyok, kiskosztümben, tűsarkúban. Sikerült bemutatni a testre szabott megoldást a gyár problémáira. A kétórás tárgyalás után a gyárigazgató sokat sejtetően kezet fogott velem és búcsúztunk. Éreztem, hogy jól ment a dolog, és erre nekik tényleg szükségük van, következésképp egy jelentős összeg jelenhet meg néhány hónapon belül a bankszámlámon. Jól esett ezen a gondolaton egy kicsit elidőzni.
Majd villámként hasított belém a felismerés, hogy a busz már megérkezett a szállásra, a gyerekek elfoglalták a szobáikat és húsz percem van átérni Gyulára, hogy megnyissam az idei Bandatábort. Nem kis mennyiségű adrenalin halmozódott már fel bennem a nap ezen pontjára, ami képessé tett a vezetés közbeni átöltözésre. A kosztüm az ülés alatt végezte, míg a saját logós póló és farmersort büszkén feszült rajtam. Mire kiszálltam a kocsiból, rocktábor vezető lettem.
Örömmel nyugtáztam, hogy minden résztvevő megérkezett. Ünnepélyesen megnyitottam a tábort, ismertettem a házirendet. Ebéd után elindultak a foglalkozások, ki-ki ment az órájára. Előástam a fényképezőt és videót, média üzemmódba kapcsoltam. Öt körül anyósom meghozta a picike lányomat. Külön vacsoráztam vele, hogy legyen időm megfüröszteni és esti mesét olvasni, majd a homlokát simogatva elaltatni őt, mire kezdődik az ismerkedős esti játék. Tízkor takarodót fújtunk, tizenegykor sikerült a lámpaoltás. Tudtuk, hogy ez csak az első este miatti fáradtságnak köszönhető, a következő estéken véres verejtékkel kerülnek majd ágyba. Éjfél körül sikerült felhívnom végre a pasimat, aki amúgy a férjem.
Most is őrá gondolok, hason fekve, így éjféltájt, a kistarcsai kórházban, és a mi gyönyörű és okos gyerekeinkre. Lassan megjön a válasz is a kérdésre.
Őértük dolgozom. Mintát mutatok. Hogy el tudják hinni, hogy az álmok megvalósíthatóak. Kezdem magamnak megmagyarázni, hogy nem a kimerültségtől vagyok beteg. Pont, hogy a beteljesült álmaim tartanak életben. És elkezdem tervezni az újabb projektet. Ha egyszer innen kikerülök. Csak lassítok kicsit a tempón.
Forrás: terezanyu.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges