Jelenlegi hely

Óraátállítás: így jegyezd meg mikor merre tekerünk!

Sokáig bajban voltam az óraátállítás szabályaival. Az egy dolog, hogy nem értettem miért is állítgatjuk pontosan, csak a nyűg van vele, egy plusz lehetőség a késésre. Aztán idővel már nyűg sem volt, mert az okos készülékek maguktól átálltak. Én csak konstatáltam, hogy megint kaptam, vagy veszítettem egy órát. Na, de hogy pontosan mikor és merre kell tekerni a vekkert, azt sokáig egyszerűen nem bírtam megjegyezni, és ma már azt is tudom, ezzel a problémával nem vagyok egyedül. 

Állítólag minden ötödik ember rosszul tudja, hogy mikor merre kell tekerni a vekker mutatóit. Talán már nem sokáig kell megjegyezni... (2021-től elvileg megszűnik az állítgatás az Eu tagállamaiban.) Én azért itt és most megosztom Veletek az évek során összegyűjtött kapaszkodóimat, amik segíthenek eligazodni felnőttnek és gyereknek egyaránt az óraállítás útvesztőiben. 

Íme 5 egyszerű módszer, amivel pillanatok alatt eszedbe jut, hogy mikor merre tekerünk épp

1. Hőmérős módszer
Nyáron plusz fokok vannak, télen pedig mínuszok: azaz tavasszal, amikor áttérünk a nyári időszámításra pluszba (előre) tekerünk, ősszel pedig mínuszba, azaz visszafelé. 

2. Kertigarnitúra módszer
Az óra egy az egyben követi a ki-bepakolás rendjét. Télre legtöbben visszavisszük a kerti bútorokat a tárolóba, azaz ősszel visszafelé tekerjük a mutatót, tavasszal pedig elővesszük a garnitúrát, vagyis előre kell tekerni az órát. 

3. Nyárkövetés módszere
Nem csak mi, de az óra is mindig a nyár felé menne (naná!), azaz tavasszal előre sietne egyet, ősszel pedig visszaugrana egyet, ha tehetné.

4. 2-3-2 módszer
Számokban gondolkodók, számmisztikusok legjobb módszere a 2-3-2 szabály: tavasszal 2-ről 3-ra, majd ősszel 3-ról 2-re. Szóval 2-3-2. Pofon egyszerű, nem igaz? 

5. Angol szakosok módszere
Spring forward, fall back.... Ehhez többet nem is kell hozzátenni. 

Na, és akkor egy kis teszt: Merre is állítjuk az órát október utolsó vasárnapján? 

Igen, a helyes válasz: előre!
2020. október 25-én, vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára VISSZA kell állítani az órát!
És ezzel kezdetét veszi a téli időszámítás! 

Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek:  „A nevetés gyógyít” témában

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek: „A nevetés gyógyít” témában

Pályázat típusa: Videó készítőKorosztály: 16 felettNevezési határidő: 2021. január 31.
Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.
A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! avagy karácsony újrafelhasználva

A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! Avagy karácsony újrafelhasználva

Az ünnep kiváló alkalom arra, hogy a környezetünkért is tegyünk, sőt mindezt együtt is tehetjük a családdal, barátainkkal vagy kollégáinkkal. Kreativitással, előre tervezéssel csökkenthető az egyszer használatos dekorációk, csomagolások mennyisége. Ötletek, tippek, videók a képeslaptkészítéstől a karácsonyfáig!
Exkluzív ajándék az olvasóinak

Exkluzív ajándék az olvasóinknak

Sokat gondolkoztunk mi legyen az ajándék az olvasóinknak. Valami olyan, aminek igazán örültök, amit szívesen megosztotok, és ami nem terem minden üzletben (ugyebár a mai világban ilyen már nincs is J ) és amit Ti is tovább ajándékozhattok.
Ugrás az oldal tetejére