Jelenlegi hely

Játékra fel: Ötletek adventi naptárak készítéséhez

Ahogy a november lassan véget ér, a boltok polcai megtelnek különböző adventi naptárakkal: találhattok Mikulásost, fenyőfásat, vagy akár mesefigurás változatot is. Ha viszont személyesebb adventi naptárat szeretnétek készíteni, akkor a Játékra fel hozott nektek néhány ötletet.

1. Babazoknik újrahasznostíva

Az első megoldás pofonegyszerű. Nem kell más hozzá csak 24 db babazokni, lehetőleg szép színesek, amiket aztán színes anyagokból kivágott számokkal láthattok el ragasztó, vagy gémkapocs segítségével. Ezeket a zoknikat aztán szépen egymás után csak fel kell függeszteni egy szalagra és megtölteni csokival, cukorkával, vagy bármilyen kis aprósággal. Reggelenként pedig a gyerekek szaladhatnak a napi meglepetés felkutatására egészen Szentestéig. Forrás

 

2. Csipeszből is készíthetitek

A következő megoldáshoz szükségetek lesz egy deszkára és némi festékre. (Ha szeretnétek, akkor fessétek le a deszkát fehérre vagy a szoba színvilágának megfelelő színűre.) Száradás után akár filccel, akár festékkel írjátok rá a számokat 1-től 24-ig jó fél centis távolságot hagyva az egyes számok között. Ha ez is kész/megszáradt, már csak egy jó erős ragasztóra és 24 db csipeszre van szükségetek, amit érdemes rögzítés előtt díszíteni (festéssel, színes papírral vagy dekortapasszal bevonva). Már csak az utolsó simítás van hátra: az előre bevásárolt  cukorkák, csokik, apró ajándékok becsomagolása és a csipeszhez való rögzítése, és kész is a szuper adventi naptárotok! Forrás

 

3. Nagyon népszerűek az otthon készített adventi naptárok közül a borítékos megoldások.

 

Nincs más dolgotok, csak beszerezni 24 db borítékot. Lehetnek egyformák, vagy akár teljesen különbözőek is. Ezeket aztán nagyon sokféleképpen díszíthetitek, illetve számozhatjátok. Lehet a számokat szépen rárajzolni szabad kézzel vagy sablon segítségével, vagy akár kivágni és ráragasztani. Ezután is nagyon sok lehetőségetek van az elhelyezésükre: feltehetitek parafatáblára színes gombostűkkel, vagy akár itt is rögzíthetitek csipeszekkel. Ha a gyerekek kisebbek, akkor apró édességeket tehettek bele, a nagyobbaknak meg például karácsonyi képeket, történetek. Forrás

 

4. Rendhagyó adventi naptárat terveztek idén? Segítünk!

Ennek a változatnak a nagy előnye, hogy akár az utolsó pillanatban is elkészíthetitek: csak nyomtató és színes lapok/kartonok kellenek hozzá. Természetesen fehér színt is választhattok, és utána a gyerekek kedvükre színezhetik majd a piramisokat. Ha végeztetek a vágással, rögzíthetitek falra dekortapasszal, ami nyom nélkül eltávolítható, vagy felfüggeszthetitek ágakra, girlandra, színes szalagokra. Használjatok vastag cérnát, mert úgy sokkal légiesebbnek tűnik, illetve fontos, hogy a piramis mind a négy csúcsán fűzzétek át a cérnát! A letöltéshez kattintsatok ide!

 

5. Ahol a karácsonyfa is megjelenik

Igaz, nem a szokásos módon, viszont ilyet még a gyerekekkel is készíthettek. Kell hozzá egy szép nagy fa vagy parafa tábla. Erre aztán dekortapasszal egy karácsonyfa alakzatot alakíthattok ki, a csúcsára pedig papír csillagot helyezhettek. A legegyszerűbb filctollal felírni a számokat rá, és már csak a csipeszek ragasztása és a kis csomagocskás rögzítése hiányzik. Forrás

 

További ötletekért, nyereményjátékokért keresd fel a Játékra fel oldalt!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.
Különleges adventi naptárak a világból

Különleges adventi naptárak a világból

Kezdődik az ünnepi visszaszámlálás, az adventi kalendáriumok ablakai fokozatosan feltárulnak. De nem csak a gyerekszobákban találhatóak, hanem több helyen a városok utcáin is elkápráztatják az embereket.
5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

Itt van a csúnya, sötét november, és vele együtt a hajlam a búskomorságra, letargiára, depresszióra, amit csak súlyosbít az újra támadásba lendült vírus okozta emberpróbáló helyzet, mely még a reményt hozó, közelgő advent fényeire is árnyékot vethet. Itt az idő felvenni a kesztyűt, mielőtt túl mélyre süllyedünk!
Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Ugrás az oldal tetejére