Jelenlegi hely

Veled kiteljesedve! Házasság Hete 2017

Közeleg a Valentin nap, ismét jön a Házasság Hete programsorozat Kaposváron is, mely idén a Veled kiteljesedve! szlogent kapta. A kampány a házasság értékeire hívja fel figyelmünket, arra, hogy az egészséges házasság milyen fontos, és egyben milyen előnyös is az egész társadalom számára.

A kezdetek

A házasság hete mozgalom Richard és Maria Kane kezdeményezésére indult el több mint egy évtizede az Egyesült Királyságban. Fő célkitűzése, hogy újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hagyományos értékeket és bibliai alapelveket, amelyeknek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságokat. Azóta minden évben február 14., azaz Valentin-nap környékén a brit egyházi és világi sajtó nagy figyelmet szentel a házasság népszerűsítésének változatos programok szervezésével, illetve riportok, előadások, cikkek közzétételével.

Magyarországon

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.
A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
 

 

 

A kaposvári Házasság Hete

2017-ben február 10–19. között, több felekezet összefogásával újra kapcsolatépítő programok várják a házaspárokat.

Az ingyenesen látogatható rendezvények mellett több helyen kedvezményekkel várják az érdeklődőket.
A párok most is kapnak egy Házasság Hete Kártyát, amely egész héten érvényes, bármely programon átvehető és használható.

Házasság Fala felállításához, kérjük a házaspárokat, hogy esküvői fotójukat juttassák el a szervezőknek elektronikusan a hazassaghete@csakazertis.hu címre, töltsék fel a honlapon, vagy személyesen adják le a CSAKAZÉRTIS a Családokért Egyesületnél (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 5. - HÁZ Ingatlan), ahol akár a scannelésre is lehetőség van.

Forrás: csakazertis.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére