Jelenlegi hely

BalatonÁtcsúszás szombaton!

Hétvégén sokunk álma válhat valóra, hisz nem mindennapi programot szerveznek szombaton délelőtt a Balatonon. Fonyód és Badacsony között most száraz lábbal, korcsolyával, vagy gyalogosan is át lehet kelni a Magyar Tenger jegén az első BalatonÁtcsúszáson!

Az elképzelés szerint mindkét partról indítják a résztvevőket a tervezett második balatoni komp útvonalán. Az első csapat 11 órakor kezdheti az átcsúszást.
A rendezvényen a résztvevők biztonságára a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata vigyáz.

Az átkelést egy előre bejárt útvonalon a Fonyód-Badacsony közötti 5,3 kilométeres távon tervezik. Az átcsúszók, akárcsak nyáron az átúszók, szakaszosan indulnak a két település között a kijelölt útvonalon. Erről az útvonalról letérni veszélyes, mert a Balaton jege nem egyenletes, rianások, torlódások szabdalhatják, ahol a frissen újrafagyott részeken veszélyesen vékony lehet a jégréteg – hangsúlyozta a főszervező. Előfordulhatnak meleg vizű források is a tó alján, amely szintén befolyásolja a felszínen kialakult jégréteg vastagságát, szilárdságát, ezért fontos az óvatosság, és a biztosítást végző szakemberek utasításainak betartása – tette hozzá.

 

Szombaton 11-től délig indítják a vízimentők segítségével a csoportokat. Az átcsúszóknak úgy kell készülni, hogy utána a túlpartról kell hazajutniuk. Arra nem lesz lehetőség, hogy a jégen jöjjenek vissza, akik átmentek, legfeljebb ha félútról visszajönnek.

A BalatonÁtcsúszás Facebook oldalán a következő információt osztották meg a szervezők:

"Mindenki hozzon magával minél hosszabb, vastag kötelet, tájolót, illetve mobiltelefont (vízmentes tokban). A korcsolya mellett bakancsos részek is várhatóan lesznek. Általában, különösen jégszörfösöknek, jégvitorlázóknak ajánlott a neoprén aláöltözet, önmentéshez jégszög, illetve mentőmellény. Akik expedíciós csoportként jönnek (így a legcélszerűbb készülni) azok szánon is húzhatják a felszerelésüket. Van aki létrát is szokott vinni. A pontos útvonalat pénteken délig jelöljük ki. Mivel a büfék télen nem nyitnak ki és várhatóan sokan érkeznek, egyelőre azt tanácsoljuk, hogy mindenki készüljön élelemmel és itallal is."

Folyamatosan frissítjük a cikket, amennyiben további információk derülnek ki a rendhagyó programról.

Forrás: www.hirbalaton.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
Ugrás az oldal tetejére