Jelenlegi hely

Ismerd meg a NANO Fitness ruha fiatal magyar feltalálóját!

Az elmúlt hetekben a NANO Fitness ruháról és edzésről írtunk, azonban arról, hogy ez egy magyar fejlesztés és ki is áll mögötte még nem. Ismerkedjetek meg Biró Viktorral, a ruha atyjával.

Mit mesélnél el szívesen magadról?

38 éves vagyok, Budapesten élek a feleségemmel.  A matematika tagozatos gimnázium után, építőmérnöki pályán folytattam tanulmányaim. Iskola mellett mindig is dolgoztam és a vállalkozói létforma is már jelen volt családunkban. Gyermekkorom óta szétszedtem és összeraktam mindent, amit lehetett. Mindig érdekelt a dolgok működése, precíz belső mechanizmusa.

Egész életemet végig kísérte a sport, hobbi és versenyszinten is. Elég korán kezdtem, 3 éves korom óta jégkorcsolyázom, sokat köszönhetek édesanyámnak, aki már pár évesen megtanított pingpongozni és elvitt teniszezni is, valamint beíratott, ahova csak lehetett. A mozgás iránti érdeklődésem és nyitottságom miatt, szinte minden sportágat kipróbáltam már. 

Honnan jött a Nano ruha ötlete? Mi ihletett a tervezésénél?

13 évig dolgoztam ugyanabban a munkakörben, amikor jött egy pont, és úgy éreztem váltanom kell. Ekkor jelentek meg az elsőgenerációs EMS fitness gépek, nagyon megtetszett a hatékonyságuk, hogy sok időt megtakarítva magamnak, 20 perc alatt, heti 2-3 alkalommal micsoda eredményt lehet elérni!  

Mivel számomra fontos az “egészség és sport" területe, kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy nyissak egy saját EMS szalont. Csupán 7 m2-en kezdtem el, a nagy érdeklődés miatt szépen fel is felfutott. Így nem csupán a hobbim lett a munkám, hanem üzleti szempontból is sikeresnek bizonyult.

További pozitívum volt, hogy a vendégek boldogan és hálásan távoztak, én pedig közben azt éreztem, hogy milyen fantasztikus másokon segíteni. Jöttek az ötletek és az ebben rejlő kiaknázatlan lehetőségek gondolatai. A másik oldalról viszont megszólalt bennem a „mérnök” és azt kerestem, hogyan lehetne még jobbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tenni ezt a kiforratlan technológiát.

Az álmom az volt, hogy teljesen szabadon futhassak a folyóparti naplementében, egy kényelmes EMS ruhában.  

Rengeteg új elgondolás, ötlet és átalakítás született meg a fejemben. Mivel más ezzel egyáltalán nem foglalkozott akkoriban, így nem volt más hátra, mint ismét lépni egy nagyot előre.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a megtervezésében, vagy a megalkotásában?

A kivitelezés legnagyobb kihívását a bonyolult ötletek megvalósítása okozta.

Ilyen például:

  • hogy a ruha mindenkire illeszkedjen
  • az elektródák szinte észrevétlenek legyenek és kövessék a ruhával a mozgást is (ez több száz megvarrt ruhát és teszteket jelentett)
  • a vezérlő/kijelző egység miniatürizálása és tervezése

Mivel úgy gondolom, hogy mindenre van megoldás, így igazság szerint a legnagyobb kihívást a kitartás jelentette. Amit ha sikerül megőriznünk, meg is lesz a gyümölcse és ez az edzésekre is vonatkozik!
 

Kedvet kaptál, kipróbálnád a NANO Fitness BIRO ruhát? 

Most extra-akciós áron megteheted, KATTINTS IDE és töltsd le a kuponodat! 

Találkozzunk a Fitt Mami Klubban!

 

Miben más a NANO Fitness BIRO a piacon fellelhető többi hasonló felszereléstől, vagy mitől emelkedik ki a többi EMS technológia alapú felszerelés közül?

Számos különbséggel rendelkezik, a többi felszereléshez képest, amit sokáig sorolhatnék, de kiemelek néhány fontosabbat:

  • Felhasználóink szerint kellemes érzést keltő, illetve „bizsergető” modifikált impulzusokkal dolgozik az eszköz.
  • Kisméretű a technikai egység, amely teljesen szabad mozgást biztosít, így akár bármilyen eddigi edzésmódszerrel is kombinálhatjuk.
  • Ergonomikus, kényelmes ruházat (nem zavar a mozgásban, nem akad be mindenhova) és minden főbb izomcsoportunkat megmozgatja akár külön-külön is.
  • A ruha ezek mellett kívülről is vizezhető (erre szükség van a működtetéséhez) rendkívül időtálló varrástechnológiával és kiváló alapanyagokkal készült.
  • Könnyen elsajátítható és egyszerű kezelhetőség.
  • Cégünk abban is egyedi, hogy minden vásárlót kiemelt ügyfélként kezel!
     

November 16-án ismét Kaposvárra látogatunk, ahol személyesen találkozhattok velünk és a Fitt Mami Klub Egészségnapja keretében lehetőség lesz a ruhát ingyen kipróbálni.

 

Oké :) Azt értem, hogy elkezdted megvalósítani az álmod és egy napon sikerült szabadon futni a ruhában a Duna parton - persze gondolom az első teszt nem a naplementekor történt. De hogy lett ebből vállalkozás?

A legelső lépésekben a családom és a baráti köröm segített a legtöbbet. Jól tudtunk együtt gondolkozni, ötletelni. Abban a szerencsés helyzetben voltam és vagyok, hogy már gyerekként beleláttam és besegítettem a családban lévő vállalkozás működésébe. Így nem csak szülői segítséget tudtam kérni, hanem tudtam azt is, hogy merre kell elindulni. Első körben rátaláltam egy ifjú titán elméleti fizikusra, aki segített a programozásban és a tervezésben.

Az egyik legfontosabb szekció a varrodánk (a NANO ruha szabása, varrása, tervezései, tesztelések, újabb és újabb alapanyagok beszerzése és tesztelése, stb...). A varrodában többen dolgoznak egyszerre, hiszen a szabás és varrás, valamint a tervezés (design) és anyagbeszerzés is külön szakma, így külön dolgozókat kíván. Kezdetben csak egy varrógéppel dolgoztunk, mára a több különböző varrás technikához, legalább egy tucat különböző varrógépre van szükség.

Természetesen a ruha nem működne: az applikáció, a mechanikai egységek tervezése és összeszerelése, programozás, kábelrendszer gyártása, külső megjelenés tervezése és kivitelezése nélkül sem. Műszaki kérdésekben egy nagyon jó barátom rengeteget segített és mindig rendelkezésre állt.

A cél érdekében az önzetlenség kulcsfontosságú szerepet játszott és játszik végig a fejlesztések folyamán. Emiatt az egység miatt doboghat a NANO cég szíve is, és mindegyünk reménye szerint élni is fog még jó sok esztendeig.

Nagyon fontos fázis volt még a tesztelés is. Ebben megint nagy segítségre volt a családom. Amellet, hogy végig hittek bennem és támogattak, az édesanyám és a feleségem is részt vett a három hónapos intenzív hivatalos tesztelésen.  

Edzőtermeket szolgáltok csak ki, vagy magánszemélyek is megvásárolhatják tőletek a Nano ruhát?

Ügyfeleink első sorban az edzőtermek, személyi edzők, szépség szalonok, de ezt a prémium eszközt azonban a magánszemélyek is megvásárolhatják. Minden ügyfelet kiemelt ügyfélként kezelünk! Ennek azért is nagy a jelentősége, mert a ruha megvásárlásakor a használatot is megtanítjuk. További info: http://nano-fit.com/

Mi a te feladatod most a cégben?

Jelenleg teljes időmben a cég vezetésével és a gyártás előkészítésével, valamint a fejlesztéssel foglalkozom.

Marad időd ezek mellett a sportra is? Ha igen, mit sportolsz és miért tartod fontosnak?

Jelenleg a NANO fitnesz mellett - illetve a Nano ruhával kombinálva -, több sportot is űzök hobbi szinten, a túrázástól kezdve, az extrém sportokon át az úszásig.

Fontosnak tartom, hogy a sport az egészség megőrzésével karöltve szórakoztasson, jól essen, és ha már belevágott az ember, legyen az hatékony is!

A munkám sajnos nem engedi, hogy őrültebb tempóban sportoljak, pedig szívesen snowboardoznék minden héten. Az időhiány miatt is, marad a NANO fitnesz, hogy formában tartsam magam, viszont cserébe ezen alkalmakkor hatékonyabban ki tudom használni a felkészültségem miatt, azt az örömteli időt.

A saját szalon nem hiányzik?

Egy nagyon jó időszak volt, nosztalgiával gondolok vissza rá ma is. Aktívan már nem edzősködöm, de egy-egy nyílt nap vagy prezentáció alkalmával pár gyakorlat erejéig szívesen „beszállok a buliba” ma is, ha a szituáció megköveteli. :)

Mi változott a kezdetek óta, hol tartotok most?

A piacra lépésünk óta több kontinensen is prezentáltunk, számos európai országban már tartanak NANO edzéseket és Magyarországon is több városban működnek ilyen szalonok.

Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttünk a NANO pozitív mellékhatásairól is, pl. a NANO edzés nem véletlen az anyukák egyik kedvenc időtöltése, hiszen az edző profizmusa mellett, a háttérben a gyermek is kibír 20 percet, de néha még tornázni is beállnak anyával.

Az eredmények sokszor nagyon meglepőek, például egy úrnak már az 5. edzés után megszűnt a hátfájása. Ez nem véletlen, hiszen a Testnevelési Egyetem laborjaiban végzett 3 hónapos felmérés szerint kiválóan lehet erősíteni a mélyizmokat is, ebben az esetben a gerinc melletti izmok megerősödése segített a tartása javításában.

Azt hiszem, a Nano ruha hatalmas előrelépés és rengeteg kihasználatlan lehetőség rejlik még mindig benne. Mire számíthatunk?

Valóban rengeteg innovációs lehetőség van a ruhában, amikkel minden nap foglalkozunk is. Folyamatosan, megállás nélkül tökéletesítünk és fejlesztünk a visszajelzéseitek és igények alapján.

Több évre előre készen állnak projektjeink, amelyek a leginnovatívabb megoldások megvalósítására várnak, mert a jövő fitneszét ebben látjuk és nem elhanyagolható a szemek csillogása sem, már csak ezért is nagyon megéri, hogy folytassuk a munkát és tovább tökéletesítsünk.

Elárulnál azért néhány apróságot, hogy milyen innovációk várhatóak? 

Innovációinkról nem szeretném lelőni a poént, de pár dolgot elárulhatok belőlük.

Szoftveres szempontból a jelenlegi tabletről (is) vezérelhető kapcsolatot még felhasznállóbarátabbá tesszük, ahol majd könnyebben nyomon követhetőek lesznek a vendégek edzései és eredményei. Természetesen a külsőnket is feltúrbózzuk majd, hogy ennél is „űrruhásabb” legyen. :-D

A fejlesztéseinkben a még egyszerűbb használatra fókuszálunk és a legérzékenyebb testrészeket célozzuk meg. 

Hűű ez izgalmasan hangzik. Ígérem nem csak kipróbálni fogjuk, hanem írunk is róla ismét!

 

Gutheil Gabriella - KAPOSVÁRIMAMI

 

Kedvet kaptál, kipróbálnád a NANO Fitness BIRO ruhát? 

Most extra-akciós áron megteheted, KATTINTS IDE és töltsd le a kuponodat! 

Találkozzunk a Fitt Mami Klubban!

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére