Jelenlegi hely

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 8700 Marcali, Széchenyi utca 60.
Telefon: 85/ 510-561
E-mail: marcalinoszlopy@gmail.com
Web: noszlopy-marcali.hu
OM azonosító: 033985

Intézményvezető: Szilágyi István Jenő

Fenntartó: Siófoki Tankerületi Központ

Elődintézményünket a Marcali Polgári Iskolát a Marcali Polgári Iskolai Egyesület 1908-ban alapította. Ekkor teremtődött meg Marcaliban az általános műveltséget magasabb szinten megalapozó, középfokú képzés lehetősége. Az akkori polgári iskola a tűzoltóság melletti épületben működött.
Az első négy évben kizárólag fiúiskolaként működő intézmény mellett – 1912-ben az Egyesületi Polgári Leányiskola is megnyitotta kapuit. Később a két iskola egyesült, s újabb évek elteltével egyesületiből állami fenntartásba került.
Az oktatás feltételeinek javítására Gróf Klébelsberg Kuno kultuszminiszter 1927-ben új, korszerű iskolaépületet építtetett, amely napjainkban is a város egyik legszebb középülete.
A 40 éven át működő polgári iskola szellemiségét, a magas szintű, gyakorlati életre orientált nevelő–oktató munka jellemezte, melyet az utódintézmény pedagógusai ma is példaként tekintenek (példa erre pl. a kompetencia-alapú oktatás).
A polgári iskola az 1945-től 1948-ig fokozatosan –az ún „együttműködő iskola” keretei között– nyolc évfolyamos általános iskolává alakult át. Azóta – előbb a város egyetlen – majd 1979-től, a Mikszáth Kálmán úti Iskola létesítésétől pedig a település egyik általános iskolája.
Az intézmény 1975-ben vette fel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc marcali kormánybiztosának, Noszlopy Gáspárnak a nevét.
Az átalakult iskola pedagógiai koncepciójában évtizedeken át szerepelt az iskolaotthonos nevelés, az idegen nyelvi tagozat, több anyanyelv tanítási program, illetve matematikai kísérletben való közreműködés. 
Volt „mintaiskola”, „bemutató iskola”, „kistérségi bázisiskola”.

Napjainkban is rendszeresen közreműködünk pedagógus továbbképzések, tanulmányi versenyek szervezésében, lebonyolításában. Sikerrel hajtottuk végre a „Kompetenciaalapú nevelés-oktatás bevezetése a Noszlopy iskolában” c. HEFOP 3.1.3 projektet. Jelenleg a TÁMOP 3.2.2. pályázati programban a „Kompetenciaalapú oktatás minősített referenciaintézménye” címre, illetve megtisztelő feladatra pályázunk.

Az iskolában jól felkészült innovatív, kutató, fejlesztő pedagógusok tanítanak.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére