Jelenlegi hely

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom pályázatot hirdet a Láthatatlan munka napjához kapcsolódóan

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom több mint tíz éve dolgozik a családbarát szemlélet elterjesztéséért, ennek része az is, hogy megbecsüljük azokat a tevékenységeket, amelyek „láthatatlanok”. Így segítek én! - címmel rajzpályázatot hirdetnek óvodásoknak és általános iskolásoknak a Láthatatlan munka napjához kapcsolódóan.

Mi is az a Láthatatlan munka?

Mindaz, amit otthon, a ház körül úgy végzünk el, hogy azért a családtagok nem kapnak fizetést.

Értéke mégis nagy, hiszen ha más tenné meg, fizetni kellene érte, és ha nem lenne elvégezve, élhetetlen körülmények vennének körül bennünket. Erről a napról világszerte április 6-án emlékezünk meg.

Láthatatlan munka a ház körüli, a család tulajdona körüli feladatok, a házimunkaként azonosított tevékenység, a háztartás vezetése. Arra szeretnék felhívni a gyerekek figyelmét, hogy lássák egy-egy takarítás, mosogatás, főzés, biciklipumpálás, kertészkedés, állatetetés stb. fárasztó lehet, de az eredményének együtt örülhetünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy hamarosan újra meg kell majd csinálni. 

A rajz témája

A rajz szólhat a szülők, a gyerekek vagy a család által a lakásban, a házban, a ház körül közösen végzett láthatatlan munkáról (takarítás, rendrakás, állatetetés, főzés, de akár betegség esetén a másik ápolása).

Méret és felirat

A képet A4-es méretben kérjük elkészíteni (bármilyen szabadkézi technika alkalmazható: ceruza, zsír-vagy pasztellkréta, festék vegyes technika). A képre, a rajz alá kérjük ráírni az alkotó nevét, települést, kategóriát/életkort.


Beérkezett pályamunka Forrás

Nevezési kategóriák

  • kiscsoportos óvodás
  • középsős óvodás
  • nagycsoportos óvodás
  • 1–2. osztály
  • 3–4. osztály
  • 5–8. osztály

Képek leadása

A képek több módon adhatók le online vagy kézzel kitöltött jelentkezési lappal:

  1. Online: ezen a linken képet fel lehet tölteni és a jelentkezési lapot ki lehet tölteni (csak Gmail-es fiókkal rendelkezőknél működik).
  2. Emailen: küldjük el a lathatatlanmunka@gmail.com címre, itt válaszlevélben megkapjuk az online kitölthető jelentkezési lapot.
  3. Személyesen – a résztvevő könyvtárakban az aktuális nyitvatartási időpontokban. Ehhez kérjük töltsék ki ezt a jelentkezési lapot.

A képek leadásának határideje:  2021. március 31. 

Online kiállítás és közönségszavazás

A pályázott rajzokat, festményeket Facebook-oldalunkon lehet megtekinteni 2021. április 6-tól: facebook.com/haromkiralyfi

A közönségszavazás a Facebookon lesz 2021. április 6–16. 12:00-ig.

A járványhelyzet függvényében a könyvtárakban leadott alkotásokat kiállítjuk, majd a generációk közötti kapcsolat erősítése érdekében időseknek ajándékozzuk.

Elismerés, díjazás

Minden résztvevő oklevelet kap, melyet e-mailben küldünk el. A képek közül sorsolással választjuk ki a díjazottakat kategóriánként. Egy-egy közönségdíjas is jutalomban részesül szintén kategóriánként. Az ajándékok között könyvutalvány, családi belépők és további értékes nyeremények szerepelnek.

Az eredményeket 2021. április 6-án, a Láthatatlan munka napján tesszük közzé, a nyerteseket a megadott e-mail címen értesítjük. A közönségszavazás után tesszük közzé a közönségdíjasokat.

Szervezők

A versenyt a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, a Három Királyfi Három Királylány Alapítványa szervezi. A rajzpályázathoz csatlakozott a Csongrád-Csanád megyei Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár. Várjuk további könyvtárak csatlakozását is! További információ a palyazat@haromkiralyfi.hu címen kérhető.

A részletes játékszabályzat itt olvasható el.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére