Jelenlegi hely

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul Dél-Dunántúlon

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul a Dél-Dunántúl régióban, a lehetőségekről Kaposváron, Szekszárdon és Pécsett tartanak tájékoztató rendezvényeket - közölte a program lebonyolításában részt vevő Magyar Iparszövetség.

A tájékoztatás szerint a Vállalkozz itthon junior! programba való bekapcsolódás regisztrációköteles, amelyet erre a célra létrehozott weboldalon lehet megtenni.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) és konzorciumi partnerei a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), valamint a Magyar Iparszövetség (OKISZ) európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló programja két részből áll.
    

Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik a Dél-Dunántúli régióban - Somogy, Tolna és Baranya megyében - szeretnének új egyéni vagy mikrovállalkozást indítani, piacképes ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.
A programba való bekerülés feltétele továbbá, hogy a fiatal 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanya legyen, vagy 25-30 év közötti felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső.

A fiatal vállalkozóknak a program első részében képzésben kell részt venniük, sikeres üzleti terv összeállítása után a pályázat második részébe bekerülő fiatalok közül a legsikeresebbek vállalkozásuk elindításához uniós forrásból maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak - közölte a Magyar Iparszövetség az MTI-vel.
A programra 102 millió forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 145-en vesznek részt benne, és vélhetően 85 százalékuk lehet eredményes.

forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére