Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 5.

Ma egy rendhagyó, édes-bús napló következik.

2020. március 21

Egy kicsit más. Egy kicsit másképp.

A mi kicsit tágabb (12 fő) családunkban a március különleges hónap. Hiszen a nagyszülők, szülők, unokák, nagynénik és nagybácsik ebben a hónapban ünnepelnek szinte mindent. Összesen 11 ünnepi alkalmat számolunk ebben a hónapban és még csak nem is vettem ide a Nőnapot és a Nemzeti ünnepünket. (Csendben teszem hozzá, hogy a legjobb barátnőm és férje is ebben a hónapban ünneplik a születés- és névnapjukat. Plussz egy nagy happenig a hónapban!)
Szóval a családban mindenki ünnepelt engem és a középső gyereket kivéve. (ha a nőnapot is idecsalom, akkor éjen, éljen mindenki!!)
Könnyű kiszámolni, hogy van olyan, aki ebben a hónapban 3 esemény révén is érintett (szülinap, névnap és házassági évforduló). Szóval ennek megfelelően ez nálunk mindig hatalmas ünnep! Ilyenkor összegyűlik a 12 fős család és 2 napig eszünk, iszunk, beszélgetünk nagyokat, játszanak a gyerekeink és élvezzük, hogy együtt lehetünk.
Hetekkel korábban megkezdődnek az egyeztető tárgyalások, hogy mely hétvége a legalkalmasabb mindenki számára. Ki, mit hoz, kinek mit veszünk ajándékba.
Ebben az évben ez mára esett volna…..

Nézem a naptárat, ahova hetekkel ezelőtt bevéstem, hogy „Családi Banzáj”, aztán néhány napja kénytelen voltam áthúzni.
Nézem a bejegyzést és hagyom, hogy összefolyjanak előttem a betűk, hagyom, hogy a párásodó szememből egy (két, három) könnycsepp csendben lefolyjon az arcomon…..
Hiányoznak.
Pedig alig telt el néhány nap az iskolabezárások óta. Aznap ugyanis megbeszéltük a nagyszülőkkel, hogy nem találkozunk, amíg ez az egész vírus dolog véget nem ér.
Nehéz.
Sokat beszélünk telefonon – talán ennyit előtte sohasem – csetelünk, videotelefonálunk. De ez azért mégsem ugyanaz.
Hiányzik az érintés, az ölelés, a megszokott családi ritusok, valódi beszélgetések.
DE minden elmúlik egyszer! Ez a karantén helyzet sem tarthat örökké!
És ha vége lesz, csapunk egy hatalmas családi banzájt és minden elmaradt alkalmat megünnepelünk! De alaposan ám!

2020. március 22.

Ma vasárnap van.

A vasárnapi ebéd mindig valami hagyományos nálunk.
Ma viszont arra gondoltam, hogy tekintettel arra, hogy holnap újra iskola - itthon -, így nem lenne baj, ha nem a konyhában tölteném a délelőttöket. A tanítás mellett nem nagyon jut majd rá idő.
És hátha ti is ötletet merítetek belőle. Kis fantáziával egy délelőtt alatt 3 napra, 4 különböző ételt főztem meg.
A fagyasztóban figyelt 1 kg csirkemell filé. Szóval arra gondoltam, hogy megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet. Minden értelemben.
A húst három részre osztottam. Később négy lett belőle!


Az első adagból (képen a középső kupac) csíkokra vágva rántott csirkemellet készítettem.
Nem tudom más hogyan csinálja, nekem sose sikerül tojás-, illetve liszt maradék nélkül abszolválni ezt a dolgot.
Ennek a receptjét külön nem írom le.
Erre a problémára is megoldást ad a második étel, amit a tálcán levő harmadik kupac csirkemellből készítettem.
A csirkemellet felkockáztam, sóztam, borsoztam. Készítettem egy nagyon sűrű palacsintatésztát (liszt, tojás, tej, só, és ebben az esetben sütőpor meg egy pici olaj) amibe belekevertem a panírozás során megmaradt tojást és lisztet is. Ebbe megforgattam a csirkemell kockákat és bő forró olajban kisütöttem.
Amikor enni szeretnénk - ez ugyanis holnapi ebéd lesz - akkor csak megforgatom a húst egy ketchupból, mézből és szezámmagból készített szószban. Mellé rizs lesz köretnek. Kínai szezámos csirke, vagy mifene...
A harmadik kupacot túl nagynak találtam, így kivettem belőle egy marékkal. Ebből lett a leves.
Egy fej vöröshagymát lepirítottam, rádobtam a kockára vágott csirkemellet. Sóztam, borsoztam. A fagyasztóból elővettem a néhány nappal ezelőtt betárazott zöldségeket, beledobáltam egy kisebb adagot belőlük és már főtt is a zöldséges raguleves.
Az utolsó adag csirkemellet hagymán megpirítottam, sóztam, borsoztam. Tavaly eltett paradicsompürét adtam hozzá, három evőkanálnyi. Egy darabig így főztem. Ja, meg dobtam bele egy-két cikk fokhagymát. Amikor a hús puha lett, lereszelt répát és felkarikázott újhagymát szórtam bele. Készre főztem.
Ez lesz a keddi menü főtt tésztával.
Remélem sikerült ötletet adni a következő napok ebédjeihez!
Jó étvágyat!

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére