Jelenlegi hely

Kutiné Vizvári Viktória az "Év női példaképe Somogyban" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

A gyermekgondozási időszakban kezdtem el hobbiból virágkötészeti termékeket készíteni, azonban annyira megszerettem ezt a kreatív „munkát”, hogy jelentkeztem a virágkötő és virágkereskedő okj-s képzésre. Még a GYES időszaka alatt meg is szereztem a bizonyítványomat.

Férjemmel közösen üzleti tervet készítettünk, elkezdtünk gondolkodni a virágüzletem létrehozásának mozzanatain. 2021. szeptember 1-én a legkisebb gyermekem is megkezdte az óvodát, 2022. szeptember 13-án pedig hosszas előkészület (marketing, üzlet kialakítás) után megnyitottam üzletemet Léna virágoskertje néven Kéthely község központjában.

Számomra nem csupán egy bolt, sokkal inkább egy vintage stílusú üzlet, aminek megvan a saját imázsa, és szívvel-lélekkel vezetek. Megtalálható nálam minden, ami egy virágüzletben szükséges.

Nyitásom óta sok embert megismertem, akik előszeretettel járnak vissza hozzám. Igyekszem mindenkivel váltani néhány kedves szót, ez úgy gondolom, hogy egy község működésének az egyik legfontosabb alapja. Munkám során két fontos szót tartok a szemem előtt: egyediség és minőség.

Család

Férjemmel középiskolás korunkban ismerkedtünk meg, 16 éve vagyunk egy pár,10 éve házasodtunk össze.

Mindig is nagycsaládot szerettünk volna, amikor terveztük a jövőnket.

2012-ben született meg az első szülött kisfiunk Levente, majd 2015–ben Léna, aki nagy bánatunkra halva született. Mély gyászba kerültem, de a férjemnek és Leventének köszönhetően sikerült elfogadnom a történteket. Léna számunkra egy kis angyal aki figyel minket és vigyáz ránk fentről.

2016-ban megszületett Fanni kislányunk, majd 2018-ban Zalán.

Három gyermekes szülőként természetesen az anyai feladataim a legfontosabbak, igyekszem példát mutatni és jó nevelést biztosítani nekik. Szeretek a családommal együtt közös élményeket gyűjteni, ez lehet túrázás, biciklizés (a Balaton közelségében a lehetőségek adottak) vagy bármilyen közös kikapcsolódás.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Véleményem szerint a család és a munka három gyerek esetén is összeegyeztethető. Talán a sikerességet alapul véve egyikből jöhet a másik, egy kiegyensúlyozott család sok erőt és kellő hátteret adhat a munkában, ahogy az utóbbiban kiteljesedő szülő önbizalommal és megfelelő önértékeléssel tudja a családját is menedzselni.

Fontos tehát a harmónia, amihez egy ekkora családban segítőkész férjre is szükség van, ez esetemben adott is.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal olyan Somogy megyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!

A zsűri az összes benyújtott pályázatból hetet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben az Év Női Példaképe Somogy megyében.

Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.

Eredményhirdetés és díjátadó: 2022. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére