Jelenlegi hely

Ti hogyan készültök a középiskolai felvételire, vagy az érettségire?

A nagy érettségijén túl, a "kicsi" középiskolai felvételijén innen már már megszoktam, hogy valamiért (valakiért) mindig izgulni kell és tudom, hogy (ellentétben azzal, ahogy anno a saját vizsgáimmal történt): időben kell elkezdeni a felkészülést!

Még a jó tanulóknak is, hiszen a középiskolai felvételi 45 perce agyrémnek tűnik 10 feladatra...Így hiába van tudás, ha nincs rutin, elcsúszhat a gyerkőc.

De hogyan segítsünk neki?

Tanuljunk vele?

Szerencsés, aki szülőként még képben van az adott tantárggyal, jól magyaráz, van ideje és a gyermeke is szívesen tanul vele: nálunk ez csak azokból a tantárgyakból működött jó hangulatban, összezörrenés nélkül, amit mindketten szerettünk.

Szakemberek is mondják, hogy ha a gyerekünkkel való tanulás sok konfliktussal jár, érdemes inkább kiszervezni a dolgot, védve a kamaszkorban amúgy is sérülékeny szülő-gyerek viszonyt.

Magántanár?

Jó megoldás lehet! Nekünk pl. van egy nyugdíjas, tüneményes Katusunk, akivel a kicsi hetente egyszer átbeszéli az aktuális sulis tananyagot és a magyar felvételire is vele fog készülni, ahogy 5 évvel ezelőtt a bátyja.

Csak bírja a pénztárcánk anyagilag...és sikerüljön beilleszteni az amúgy is zsúfolt hétköznapokba az oda és visszautazást.

Online felvételi/érettségi felkészítő kurzusok?

Mi arra jutottunk, hogy az egyébként is zsúfolt hetet nem terheljük egy újabb magántanárral, hanem matekból megpróbálkozunk egy online felkészítővel. 

Órákon át böngésztük a lehetőségeket, és többfélét találtunk:

  • Egy zárt felületen online magyarázó videókat, feladatlapokat, próbafelvételiket kap a gyerkőc, de nem tud kontaktálni tanárral, ha elakad valamiben.
  • Az előző forma kiegészül azzal, hogy az általa megoldott feladatokat kijavítják és lehet tanártól kérdezni, ha valamit a videós levezetések ellenére sem ért.
  • Élő online órákon vehet részt a gyermek, ami kifejezetten a felvételire /érettségire készít fel.

A legérdekesebb talán a 4 X fél napos (rapid) matek felkészítés a középiskolai felvételi előtt 1, illetve 2 héttel, ami a teljes felvételi anyagot ígéri átvenni...:)  Ezt azért mi nem merjük megkockáztatni, de utolsó, komplex ismétlésnek nem lenne rossz egy olyan vagány, fiatal matektanárral, akit a Cápák között műsorában is láthattunk...:)

Mutatom, hogy mi mindent találtunk online felkészítő témában:

Mi - pécsiek lévén - végül egy pécsi pedagógusnak és a MATEK-OK-nak szavaztunk bizalmat, heti egy online, élő órával és az elmúlt 10 év matek felvételi feladatait magyarázó videótárral.

A MATEK-OK egyébként szeptember 25-én és 26-án ingyenes tájékoztató webináriumokat szervez középiskolai felvételire, érettségire készülőknek és azoknak a 9-10-11-ik osztályos középiskolásoknak, akik egyszerűen csak szeretnének jobb jegyet matekból. 

A webinárokon akkor is hasznos infókat szerezhettek a közelgő megmérettetésről, ha végül nem velük fogtok készülni:

MEGNÉZEM A MATEK-OK WEBINÁROK RÉSZLETEIT

Ti hogy készültök a középiskolai felvételire / érettségire? 

Tudsz egy klassz online felkészítőt, ami nem szerepel nálunk?

Izgultok? Van kedve a gyerkőcnek az egészhez?

Írd meg nekünk!

Gellén Nóra - Pécsimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére