Jelenlegi hely

Nyitott szertárkapuk - Gyereknap a tűzoltóságokon

2018. május 27-én, vagyis gyereknapon ismét megnyílnak az ország tűzoltólaktanyái a legkisebb rajongók előtt. Az érdeklődő családok betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe. Mutatjuk a kaposvári és a Somogy megyei helyszíneket.

Vasárnap az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődőket.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok és katasztrófavédelmi őrsök, a kezdeményezéshez önkéntesen csatlakozó önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, önkéntes tűzoltó egyesületek és létesítményi tűzoltóságok, a bemutatóteremmel, kiállítással és emlékszobával rendelkező igazgatóságok és katasztrófavédelmi kirendeltségek, valamint a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és vidéki kiállítóhelyei várják a családokat, hogy a gyermekek testközelből is megismerhessék a szolgálatot adó tűzoltók hétköznapjait, bejárhassák a laktanyákat, felülhessenek a járművekre és kipróbálhassák a leglátványosabb tűzoltóeszközöket.

Gyermeknap alkalmából a tűzoltók országszerte több próbariasztást is tartanak majd május utolsó vasárnapján, miközben számos izgalmas bemutatóval fogadják a gyermekeket, illetve az általános és középiskolás diákokat. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

A program ingyenes.


 

Somogy megyében itt várnak titeket

  • KÖTÉL Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kaposvár, Pécsi u. 11/E.
  • Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Kaposvár, Somssich Pál utca 7.
     
  • Csurgói Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság Csurgó, Baksay u. 6/b
  • Bolhási Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bolhás, szabadság tér 1/A.
  • Berzencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület Berzence, Virág u. 2
  • Mikei Önkéntes Tűzoltó Egyesület Mike, Zrinyi u 2/a
  • Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Marcali, Árpád utca 10.
  • Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdői Önkéntes Tűzoltó Egyesület Balatonkeresztúr, Ady u. 52.
  • Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület Böhönye, Bethlen G. u. 33.
  • Fonyódi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Fonyód, Fő u. 19.
  • Kéthelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kéthely, Dózsa György u. 1.
  • Nagyszakácsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagyszakácsi, Kossuth L. u. 142.
  • Öreglaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Öreglak, Kossuth u. 24/2.
  • Somogyvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület Somogyvár, Kaposvári u. 2.
  • Szőkedencsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Szőkedencs, Fő u. 37.
  • Somogyszentpáli Önkéntes Tűzoltó Egyesület Somogyszentpál, Szabadság u. 22/c.
  • Vörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vörs, Petőfi u. 22.
  • Vései Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése, Kossuth u. 2.
  • Böhönyei Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság Böhönye, Fő u. 45.
  • Igali Önkéntes Tűzoltó Egyesület Igal, Szent István utca 75.
  • Kadarkúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kadarkút, Petőfi S. utca 6.
  • Somogyjádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Somogyjád, parknál
  • Szentbalázsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Szentbalázs, halastónál
  • Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Siófok, Somlay A. u. 3.
  • Tabi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság Tab, Kossuth utca 148/a.
  • Balatonboglári Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság Balatonboglár, Klapka u. 9.
  • Nágocsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nágocs, Ady Endre u. 11.
  • Látrányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Látrány, Rákóczi u. 69.
  • Fonyódi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Fonyód, Fő u. 19.
  • Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Nagyatád, Szent Flórián tér 1.
  • Buzsáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Buzsák, Fő tér 1.
  • Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Barcs, Béke u. 81.

Összes helyszín

Forrás

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!